Világ

Két nevet kellett volna megjegyeznie Bidennek, de csak egyet sikerült

Hirdetés

Teljesen szenilis…

Új biztonságpolitikai megállapodást kötött Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok, ami alapján a nemzetbiztonsági és titkosszolgálatok együttműködésén túl a legújabb védelmi technológiákat is egymás rendelkezésére bocsátják.

Ezt a három állam vezetője közösen be is jelentette, de a sajtótájékoztató nem ezért marad emlékezetes, hanem mert Joe Biden agya rendesen kihagyott. Az amerikai elnöknek ugyanis csak két államvezető nevét kellett volna megjegyeznie, ebből egyet sikerült.

„Köszönöm, Boris” – mondta előbb az angol miniszterelnöknek, Boris Johnsonnak, majd az ausztrál miniszterelnök felé fordulva azt mondta:

„És köszönöm ennek az ausztrál pasasnak. Köszönöm, haver. Hálás vagyok, miniszterelnök úr.”

Hirdetés

Bidennek láthatóan egy pillanatra fogalma sem volt arról, hogy az ausztrál miniszterelnököt Scott Morrisonnak hívják, ami megesik, de ezek szerint sem neki, sem a csapatának nem jutott eszébe, hogy ezt a nevet a sajtótájékoztató előtt gyorsan felfirkantsák neki a papírra. Az angol „down under” kifejezés egy szleng Ausztráliára.

Az amerikai elnök ezután a kamera felé fordult, és bejelentette az új együttműködést, ekkor viszont már sikeresen eszébe jutott, hogy „Morrison miniszterelnök”.

 

Forrás: elemi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!