Európa

Kétnapos kiképzés után küldik a mészárszékre Zelenszkijék az ukránokat

Hirdetés

Az ukrán újoncokat villámkiképzés után küldik a frontra, a katonai nyilvántartási és besorozási hivatalok pedig figyelmen kívül hagyják az orvosi bizottságok kéréseit – mondta a Ria Novosztyinak az Ukrán Fegyveres Erők 53. dandárjának egyik katonája, aki megadta magát Avdijivka közelében.
A fogoly elmondása szerint a második orvosi vizsgálaton közölték vele, hogy betegsége miatt teljesen alkalmatlan a katonai szolgálatra. Hát- és lábfájdalmak gyötörték, valamint még jóval korábban csípőízületi kopást állapítottak meg nála, mégis besorozták. Az illetékes hivatalban elvették tőle az iratait, majd az 53. dandárba irányították.

A csapatokhoz csatlakozva az újoncnak két hetet kellett várnia az egyenruhák átvételére, majd más besorozottakkal együtt kiképzésre küldték, amely mindössze két napig tartott. Kétszer elvittek a lőtérre. Az első nap elmondták, mit kell kezdeni a katonai érszorítóval, beszéltem az orvosokkal, és meséltek néhány dolgot az aknákról.

A második napon megmutatták, hogyan kell lőni AK–74-essel, RPG-vel, és néhány gránátot is eldobtunk. Ezzel véget is ért az egész kiképzés – részletezte a fogoly. Később Zaporizzsja környékére küldték, onnan pedig Avdijivkába helyezték át, aztán március elején fogságba esett Vodiane mellett.

kuruc

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!