Itthon

Kétségbeesve kér segítséget a polgármester: Letarolta a pusztító vihar a kis szabolcsi községet

Hirdetés

Hatalmas pusztítást okozott a múlt héten csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rétközberencsen is a vihar. Több száz ház megrongálódott, és tucatnyi család otthon nélkül maradt.

A vihar több településen is nagy károkat okozott, a leginkább Kisvárda és Nyírmada térségét érintette.

Az ott élők szerint Apokaliptikus volt a jelenség, orkánerejű szél és nagy mennyiségű jég kísérte a vihar útját. Zborai Tiborné, Rétközberencs polgármestere elmondta, hogy az 1200 fős településen azonnal katasztrófahelyzetet rendeltek el.

polgármester a Facebookon írta meg, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültek a természeti csapás nyomán.

A felmérések szerint a önkormányzat épülete és a templom mellett 289 házban keletkezett kár, tetőket sodort le, kémények dőltek el, tűzfalak omlottak be, autók rongálódtak meg.

Hirdetés

Itt főleg mezőgazdaságból élnek, és a termény 90 százaléka is odalett, elpusztult a krumpli és a zöldségfélék jelentős része is. Az itt élők közül sokan hátrányos helyzetűek és biztosításuk sincs.

„Sajnos hiába várunk a segítségre, az egész országból érkező hivatásos- és önkéntes tűzoltókon, a Kisvárdai Járási Hivatalon kívül senki nem segített, nem érdeklődött a sorsunkról… Csak a Jó Isten és Jó Szándékú Emberek, valamint saját magunkra számíthatunk!? SOS SEGÍTSÉGET KÉRÜNK!” – írta Zborai Tiborné.

Bár az önkormányzat próbál segíteni tetőfóliával, lécekkel, de forrásai szűkösek. A tűzoltók is napikon át dolgoztak éjjel-nappal, de a károk helyreállításához segítségre lenne szükségük.

„Szükségünk van az alábbi anyagokra: cserép, pala, hullámpala, lemez, faanyag, falazóanyagok, szilikát, tégla, cement, mész, gipszkarton, nád stb. Szükség lenne szakemberekre is: ács, tetőfedő, kőműves, villanyszerelő, stb. Bármilyen használt, feleslegessé váló anyagnak, bármilyen kis segítségnek örülünk és megköszönjük.

Várjuk vállalkozók, forgalmazók, gyártók segítségét is a fenti anyagokban. Ha ebben a nehéz világban valaki anyagi segítséget is tud nyújtani, akkor kérem, hogy az OTP 11744034-15442923 számlaszámra, „támogatás” közleménnyel tegye meg. A befolyt adományokat külön kezeljük, és a leginkább rászoruló, katasztrófahelyzetben lévő családokhoz fogjuk eljuttatni.”

Hirdetés

A polgármester segítségkérő posztja után többen is felajánlották, hogy maradék, vagy régebbi, használt építőanyagukat ingyen odaadják. Páran a szállításban próbálnak közreműködni, de még bőven volna miben segíteni.

Forrás

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!