Itthon

Kettészakad az ország – kánikula és zivatarok is jönnek

Hirdetés

Hétfőn a nyugati országrészben általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, és ott csak elvétve lehet futó zápor. A Dunától keletre azonban erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és nagyjából a Salgótarján-Szeged vonalban és attól keletre szórványosan kialakulhat zápor, zivatar- – írja a met.hu.

A portál tájékoztatása szerint hétfőn reggel főként az ország keleti, északkeleti harmadán lehet helyenként zivatartevékenység jellemzően nagy mennyiségű csapadék (ált. 20-30 mm) kíséretében. Délután, este az ország északkeleti felén (nagyjából a Salgótarján-Szeged vonaltól ÉK-re) szórványosan, másutt kis eséllyel elvétve lehet zivatar, amelyet néhol viharos széllökés (ált. 60-85 km/h), felhőszakadás (> 30 mm) és jégeső kísérhet. Késő estére aztán gyorsan lecseng a csapadéktevékenység. Az északnyugati szél megélénkül, de zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között várható. Késő estére 17 és 22 fok közé hűl le a levegő.

Zivatarokra az alábbi területeken lehet számítani:

Forrás: met.huForrás: met.hu

Felhőszakadást ezeken a területeken jósolnak:

Hirdetés
Forrás: met.huForrás: met.hu

Kedden kevés felhő zavarja a július végi perzselő napsütést. Csapadék nem alakul ki. Kiváló strandidő várható 29-34 fokos kánikulával. A déli szél mérsékelt marad – írja a Köpönyeg.

Szerdán estig marad a napos, nagyon meleg nyaralóidő, aztán estétől ÉNy-on már záporok, zivatarok alakulnak ki. 30 és 35 fok közötti országos hőség ígérkezik. Estig élénk lehet a déli, délkeleti légmozgás, estétől aztán az északnyugati szél megerősödik. Csütörtökön hajnalban érkezik egy hidegfront, ami elszórtan csapadékot okoz, majd napközben már sok napsütés valószínű. Az ÉNy-i szél élénk marad. Kissé felfrissül a levegő: délután 28-29°C körül alakul a hőmérséklet.

Pénteken és szombaton sok napsütésre, kellemes nyári időre van kilátás 25 és 30°C közötti maximumokkal. Csapadékra kicsi az esély.

A Balaton Siófoknál 24, a Velencei-tó Agárdnál 22 fokos. A strandolók hétfő estig az alábbiakra számíthatnak:

Hirdetés

A gyenge vagy mérsékelt (5-25 km/h) északnyugati szelet késő délelőttig élénk (25-35 km/h), reggel a Balatonnál helyenként erős közeli (~40 km/h) lökések kísérhetik. A déli óráktól mérséklődik a légmozgás és fokozatosan délnyugatias irányúvá válhat. Gyengén fátyol- és gomolyfelhős, napos idő várható. Csapadék nem valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29, 30 fok körül alakul. Késő este 19, 20 fok valószínű.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!