Világ

Ki­vé­gez­tet­nék Kim Dzson­gunt – sú­lyos, em­be­ri­ség el­leni bűn­cse­lek­mé­nye­ket kö­ve­tett el

Hirdetés

A Nemzetközi Büntetőbíróság három bírája szerint Kim Dzsongun és társai olyan gyakran és olyan mértékben szegik meg az emberi jogi törvényeket, hogy az a minimum, ha vizsgálatot indítanak ellenük,amelyet méltányos büntetés zárna.

Ez sokak szerint a kivégzés lenne.

A három bíró finomított eredeti javaslatán, és már csak az eljárás szükségszerűségét emlegetik, de az észak-koreai törvények alapján valóban halálbüntetés járna a vezérnek. A bírák szerint Kim Dzsongun olyan bűnökkel gyanúsítható, mint a gyilkosság, népirtás, rabszolgaságra kényszerítés, erőszakos kitoloncolás, bebörtönzés, kínzás, szexuális támadás elkövetése, üldöztetés, emberek eltüntetése,de más embertelen tetteket is fel tudnak hozni ellene.

Bármennyire is szükséges lenne, azt a bírák is tudják, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy az elzárt ország vezetője megjelenjen egy tárgyaláson, így az eljárás leginkább csak elméleti szinten tudna működni.

Eközben az észak-koreai média újabb megdöbbentő bejelentéssel állt elő: a lapok szerint Kim Dzsongun képes befolyásolni az időjárást! Ezt a következtetést azután vonták le, hogy a vezér megmászta a Mount Paektuthe vulkánt. Decemberben a hegyen alapvetően embertelen körülmények uralkodnak, de Kim kiruccanásakor egy felhő sem volt az égen, ragyogó hótakaró borította a talajt – még a Nap is az ő kedvéért sütött ki!

Hirdetés

Forrás: ripost.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!