Itthon

Kiadták a figyelmeztetést: lecsap a vihar az országra

Hirdetés

Viharos széllel kezdődik a hét, emellett napsütésre és csapadékra is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.

A hétfő délutáni órákban egy hidegfront is érkezik, melynek környezetében az északnyugati irányba forduló szelet országszerte viharos, elsősorban az Észak-Dunántúlon erősen viharos (akár 80-100 kilométer/órás) széllökések is kísérhetik. A hétfő esti órákra a front átvonultával átmenetileg csillapodik a légmozgás, kedden napközben azonban az északi országrészben ismételten erősen viharossá fokozódik a szél.

A viharos szél veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Zala, Somogy és Fejér megyére másodfokú, az ország többi területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki hétfőre.

Kora délutánig főként az ország északi felén szórványosan, majd délebbre is, és immár nagy területen várható eső, zápor, a Dunántúlon egy-egy zivatar is kialakulhat. A leghidegebb órákban mínusz 3 és plusz 7 fok között alakul a hőmérséklet, délnyugaton lesz az enyhébb idő, fagy csak északkeleten lehet, de reggelre már ott is melegszik a levegő. Napközben 10-15 fokig melegszik a levegő, de nyugaton egy-két fokkal melegebb, északkeleten hidegebb lehet.

Kedden reggel még több helyen lehet eső, a Dunántúlon akár zivatar is. A hegyekben havas eső is előfordulhat. Napközben néhány órára mindenhol kisüthet a nap. Még ekkor is nagy területen viharos, az északi megyékben erősen viharos lesz a szél, a délnyugati országrészben lehet a leggyengébb a légmozgás. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 6, a maximumhőmérséklet plusz 7 és 13 fok között valószínű.

Hirdetés

Szerdán általában több órára kisüt a nap, de emellett nagyobb területen is eleredhet az eső. Csekély eséllyel ugyan, de síkvidéken is előfordulhat havas eső. Az Észak-Dunántúlon és a főváros térségében erős, időnként viharos lesz a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű.

Csütörtökön hajnalban az északkeleti tájakon gyenge havazás is előfordulhat. Reggel még főként délen jellemző lehet az eső, később viszont már csak kevés helyen fordulhat elő kisebb csapadék. Napközben sokfelé várható néhány órás napsütés. Az északi megyékben erősödhet meg a szél. A leghidegebb órákban mínusz 4 és plusz 2, napközben plusz 6 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.

Forrás: MTI

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!