Európa

Kiadták az elfogatóparancsot a katalán elnök ellen

Hirdetés

A spanyol központi büntető bíróság  pénteken kiadta az európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és kormányának egykori négy tagja ügyében – jelentette be a bíróság.

A politikusok ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanújával indítottak eljárást, miután a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a függetlenséget. Mind az öten Belgiumban tartózkodnak. Carmen Lamela bírónő előzőleg már elutasította Puigdemont kérését, hogy videón keresztül tehessen vallomást a bíróságon.

Ezzel egyidőben jelentette be a volt katalán elnök nyilatkozott az RTBF belga közszolgálati televíziónak:

Készen állok a jelöltségre, kampányolni bárhonnan lehet!

A spanyol törvények értelmében büntetőeljárás alatt álló politikus azonban nem indulhat a választásokon.

Hirdetés
Belga lapok korábban már utaltak arra, hogy a katalán elnök menedékjogot kérhet, amit a belgák meg is adhatnak neki. Ezen szándékát később ugyan cáfolta Puigdemont, ám az elfogatóparancs hatására mindez megváltozhat.
Forrás: 888.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!