Sport

Kiderült az igazság Dudás Daniról és Hosszú Katinkáról – erre senki nem számított!

Hirdetés

Dudás Dá­niel so­káig nem mu­tat­hatta ki, hogy gyen­géd ér­zel­me­ket táp­lál Ka­tinka iránt.

Dudás Dani csak azután lépett a tettek mezejére, hogy Hosszú Katinka kapcsolata megromlott a férjével, ám mióta kiderült a kapcsolatuk, a sportoló férfi kap hideged-meleget.

Dudás törölte az összes negatív hozzászólást az Instagram-oldaláról. Elképesztő, mit kapott, amiért összejött a férjezett Katinkával.

Pedig talán semmi mást nem tett (legalábbis eleinte), mint meghallgatta gyerekkori barátjának a panaszait.

„Dani igazi férfiként viselkedett és nőként tekintett Katinkára, ami Shane-ről nem mondható el” – mondta a Lokálnak az apuka.

Hirdetés

Egyébként a Bors úgy tudja, nem hirtelen fellángolt szerelemről van szó, Dudás régóta vágyakozhatott Katinkára, ám csak most tudott közelebb férkőzni a bajnoknőhöz, most keletkezett rés a házasságukban.

„Gyakori eset, hogy egy párkapcsolatból egy baráthoz menekül a megbántott fél. Éppen ezért nem meglepő, hogy Katinka is olyasvalaki mellett talált menedékre, aki jó ismerőse. Dani gyerekkori barátja Katinkának, rá­adásul edzőpartnere is” – mondta Hevesi Kriszta szexuálpszichológus.

A nehéz időkben Katinka a barátjához fordult vigaszért, tanácsért. Dani közelről látta a történéseket, testközelből élhette át a házaspár elhidegülését, így könnyebben tudott vele Katinka az otthoni problémáiról beszélgetni. Nem kellett Dani számára részleteket ecsetelni.”

Forrás: ripost

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!