Európa

Kiderült, ki követte el a három emberéletet követelő késes merényletet

Hirdetés

Egy Olaszországból érkezett 21 éves tunéziai bevándorló követte el csütörtökön a nizzai Notre-Dame bazilikában a három emberéletet követelő késes merényletet – erősítették meg az AFP francia hírügynökségnek a nyomozáshoz közel álló illetékesek.

A férfi szeptember végén érkezett Lampedusa szigetére, Franciaországba pedig október elején.
A Brahim Ausszaui nevű férfit Lampedusán a hatóságok karanténba helyezték, majd mielőtt megkapta volna a kitoloncolásra vonatkozó utasítást, szabadlábon maradt. Október eleje óta tartózkodott Franciaországban.

Csütörtök reggel kilenc óra tájban egy késsel felfegyverezve hatolt be a Nizza központjában álló Notre-Dame bazilikába, ahol hárman tartózkodtak. A támadó elvágta a sekrestyés torkát, lefejezett egy idős nőt, és súlyosan megsebesített egy másik nőt, aki a bazilikához közeli egyik bárba menekült be, és ott halt bele sebesülésébe – közölte Christian Estrosi nizzai polgármester. A templom közelében lévő, a rendőrséghez bekapcsolt riasztóberendezés bekapcsolásával riasztották a rendvédelmi erőket, akik megsebesítették és elfogták a támadót.

Csütörtökön egy másik férfit – egy hagyományos öltözéket viselő, késsel felfegyverkezett afgánt – is őrizetbe vettek a közép-franciaországi Lyonban.
A férfit, akiről korábban már tájékoztatták a hírszerző szolgálatokat, tiltott fegyverviselésért és fegyveres fenyegetését őrizetbe vették, és elmekórtani vizsgálatnak vetik alá.

Francia római katolikus helyszínek az elmúlt években többször is terrortámadások helyszínei voltak. 2016-ban a Rouen közelében fekvő Saint-Etienne-du-Rouvray templomának papjának, Jacques Hamelnek a nyakát vágták el iszlamista támadók. Más iszlamisták a párizsi Notre-Dame székesegyház ellen terveztek pokolgépes merényletet. Ezeket a támadásokat az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.

Hirdetés

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter csütörtökön „békeüzenetet küldött a muszlim világnak”, hangsúlyozva, hogy Franciaország a „tolerancia országa”, nem pedig a megvetésé vagy az elutasításé.
„Ne hallgassanak azoknak a hangjára, akik bizalmatlanságot akarnak szítani. Ne engedjük bezárni magunkat manipulátorok kisebbségének túlzásaiba” – jelentette ki a külügyminiszter a nemzetgyűlésben a tárcája költségvetésének vitáján.

 

Nizza, 2020. október 29.
Rendõrök a nizzai Notre-Dame-bazilikánál elkövetett késes támadás helyszínén 2020. október 29-én. Sajtóhírek szerint a támadásban három ember életét vesztette, többen megsebesültek.
MTI/EPA/Sebastien Nogier

 

Hirdetés

A legfőbb franciaországi iszlám szervezet, a CFCM felszólította csütörtökön a francia muzulmánokat, hogy „a gyász és az áldozatokkal, valamint a hozzátartozóikkal való szolidaritás jelenként” tartózkodjanak a Mohamed próféta születésének ünnepére tervezett rendezvényektől.
A merénylet világszerte nagy felháborodást váltott ki.

Az incidensre csaknem két héttel Samuel Paty meggyilkolását követően került sor. A tanárt egy moszkvai születésű csecsen fiatal lefejezte, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján. A gyilkosság világszerte felzúdulást keltett, és kiélezte a feszültséget a Nyugat és a muszlim világ között.

Emmanuel Macron elnök, aki Samuel Paty búcsúztatóján Macron azt mondta, Franciaországban ezután is lehet a karikatúrákat publikálni, és az ország megvédi szekuláris értékrendjét a radikális iszlámmal szemben, az imahelyek védelmének megerősítését ígérte a közelgő mindenszentek ünnepére tekintettel. Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget.

 

Forrás: Ripost

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!