Kiélezett a harc a Fehér Házért: Trump vagy Harris áll nyerésre?
Pontosan négy hét múlva, november 5-én fogják mérlegre tenni az amerikaiak a demokraták négyéves kormányzását, benne az alelnökből elnökjelöltté avanzsált Kamala Harrisszel, és eldönteni, hogy ehelyett a republikánus Donald Trump adnának-e újabb esélyt az Ovális Irodában 2016 után. A közvélemény-kutatások rendkívül szoros versenyre engednek következtetni: miközben országosan Harris vezet egy hajszállal, a győztest meghatározó csatatérállamokban gyakorlatilag érmedobásról beszélhetünk. De miután 2016-ban és 2020-ban a pollok felülmérték a demokrata jelöltek országos támogatottságát, mire számíthatunk idén, és mennyire bízhatunk a felmérésekben?
Célegyenesébe ért a 2024-es amerikai elnökválasztási kampány, a politikai kommentátorok pedig egyre csak várják, hogy idén milyen fordulat érdemelheti ki a versenyfutást utolsó pillanatban megrázó „októberi meglepetés” címét. Bár egyesek a közel-keleti feszültség fokozódásáról vagy Jack Smith különleges ügyész nemrég nyilvánosságra hozott, a 2021. január 6-i ostrommal kapcsolatos bírósági beadványáról feltételezték, hogy felérhet Donald Trump 2016-ban felbukkant Access Hollywood-felvételével vagy az FBI újranyitott vizsgálatával Hillary Clinton emailjeibe, egyelőre egyik sem váltott ki hasonló hatást.
Clinton mindenesetre arra figyelmeztetett egy hete, párttársainak fel kell készülnie a Kamala Harrist „eltorzító és elferdítő” erőfeszítések legyűrésére.
A legtöbb elemző azt hangsúlyozza a mostani küzdelem kapcsán, hogy bármennyi merényletkísérlet vagy vita is legyen, kifejezetten stabilak az erőviszonyok – mármint azóta, hogy Joe Biden amerikai elnök visszalépésével Kamala Harris átvette a stafétát. Biden RealClearPolling (RCP) szerinti 3 százalékpontos lemaradását a demokrata alelnök augusztus elejére 2 pontos előnnyé kupálta ki Trumppal szemben, ami kisebb mozgásokat leszámítva továbbra is tartja magát. A FiveThirtyEight összesítésében jelenleg szintén Harris vezet 2,6 százalékponttal, míg a Silver Bulletin 3 pontos előnnyel számol a volt kaliforniai szenátor javára. A fej fej melletti verseny történelmi mivoltát jól mutatja a CNN becslése, miszerint az 1964-es elnökválasztás óta nem fordult elő olyan, hogy egyik jelölt se rendelkezzen legalább három hétig tartó, 5 pontos előnnyel.
Nevadában, Wisconsinban és Michiganben mindhárom aggregátor a demokrata elnökjelölt győzelmét mutatja (noha legfeljebb 2 pontos előnnyel, ami közel sem lefutott versenyről árulkodik); Pennsylvaniában a RealClearPolling szerint döntetlen az állás, noha a FiveThirtyEight és a Silver Bulletin kicsivel Harrist látja az élen; Arizonában, Georgiában és Észak-Karolinában pedig Trump vezet, szintén nem túl meggyőző, ugyancsak 2 százalékponton belül. Összességében az elektori matek azt mondja, hogy aki Pennsylvaniát bezsebeli, hatalmas eséllyel viheti az elnökséget is. De a felméréseknek jelenleg tippük sincs, hogy ki lehet az.
A szoros küzdelem tükrében pedig – egyes jajveszékelő demokraták örömére –, az eddig kockázatmentesebb játékot űző Harris-kampány jóval több interjút és médiaszereplést ütemezett be erre a hétre, miután alelnökjelöltje, Tim Walz nem nyújtott igazán meggyőző szereplést a múlt heti alelnökjelölti vitán.
Trump jobbkeze, J. D. Vance magabiztosabbnak bizonyult, ám a volt elnök kitart amellett, hogy nem hajlandó részt venni egy második Harris elleni csörtén a CNN szervezésében október 23-án.
Egyszóval Kamala Harris és Donald Trump egy hónapon belül esedékes párharca olyannyira célfotón múlhat, hogy akár 2016-ot és 2020-at is lepipálhatja e tekintetben. De vajon mennyit tanultak a közvélemény-kutatók a korábbi kudarcokból, és mennyire bízhatunk az előbb taglalt adatokban?
A történelem ismételheti önmagát?
Miközben 2000-ben csupán 29 országosan aktív közvélemény-kutatócég működött az Egyesült Államokban, 2022-re megduplázódott a számuk. De a több piaci szereplő nem járt azonnali és szembetűnő minőségjavulással, a közvélemény-kutatásnak (és az ezt a drága mulatságot finanszírozni hajlandóknak) is vannak határai. Ráadásul az új szereplők nagy része kizárólag az olcsóbb, ám gyerekcipőben járó „online opt-in” módszert használja, amely során bárki jelentkezhet a kitöltésre.
Az amerikai közvéleményt – és az annak szondázásával foglalkozó iparágat – talán a nyolc évvel ezelőtti választás rázta meg leginkább az elmúlt pár évtizedben, hiszen a felmérések eredményeit összegző aggregátorok és az előrejelző modellek többsége Hillary Clinton győzelmét jelezte előre. A New York Times prognózisa például a választás napján 85%-os esélyt adott Clinton diadalára, de kettő másik 99%-ra tette ugyanezt. A győzedelmeskedő Donald Trump támogatottságát azonban durván alábecsülték a pollok, elsősorban a fehér, főiskolai végzettség nélküli szavazók körében.
Fontos leszögezni azonban, hogy a valószínűségszámításra alapuló modellek természetüknél fogva csalóka képet adhatnak a verseny állásáról. A legtöbb ugyanis az akkor mért választói preferenciákon túl rengeteg más befolyásoló tényezőt figyelembe vesz (korábbi választói tendenciák és azok összefüggései, várható részvétel, az elektori rendszer sajátosságai stb.), a százalékban számszerűsített előrejelzésüket pedig sokan készpénznek veszik, netalántán a jelöltek várható szavazatarányával tévesztik össze. Ezzel szemben csupán arról van szó, hogy a modell 100 lehetőnek vélt kimeneteléből hányat nyerne az egyik vagy másik jelölt.
A sima aggregátorok, mint a RealClearPolling például, ezzel ellentétben mindössze a legfrissebb pollok adatait átlagolja (anélkül, hogy súlyozná azokat a korábbi pontosság alapján), és nem veszi figyelembe a választási küzdelem „fundamentumait”, azaz a politikai, társadalmi és gazdasági környezet mutatóit – ahogy azt a FiveThirtyEight, a Silver Bulletin vagy az Economist modellje teszi, ám ezek is rendelkeznek egy fapados, súlyozott pollokra épülő összesítővel.
A közvélemény-kutatások az előrejelző modellektől eltérően a jelen állapotot, azaz az adatfelvétel idején mért helyzetet tükrözik, nem a jövőt, ezért így is kell értelmeznünk őket.
2016-ban például a választás hetéig bizonytalan voksolók közül többen húzták végül Trump mellé az ikszet, amit a többnapos átfutási idővel rendelkező pollok nehezen adtak vissza.
Ezenkívül a Politico cikke aláhúzza, hogy a valószínűségszámításra alapuló modellek további hátránya, hogy a nyerésre álló oldalon feltehetőleg csökkenti a voksolási hajlandóságot, ami a lefutottnak tekintett Clinton–Trump-párharcot is befolyásolhatta.
Mindezt figyelembe véve meglepő, hogy Clinton országos támogatottságát 2016-ban mindössze 1,3 százalékponttal becsülték túl az Amerikai Közvélemény-kutatók Szövetsége (AAPOR) szerint, Joe Bidennek viszont 2020-ban a valósnál 3,9 százalékponttal magasabb szavazatarányt mértek. Mindkét érték egyébként egy sztenderd poll hibahatárán belülinek tekinthető, a FiveThirtyEight pedig úgy számolt,
1998 óta 4,3 pont volt a felmérések átlagos eltérése az eredménytől, azaz a harris–trump-párharc valóban bárhogy alakulhat még.
Ennek ellenére sokak számára 2016-ban fájdalmasabb volt a koppanás, mint 2020-ban, hiszen akkor a feltételezettnél szorosabb országos befutó miatt megfordult a győztes kiléte az elektori kollégiumban, még ha Clinton el is nyerte a szavazattöbbséget országosan (Legjobban talán a demokraták által biztosnak hitt Wisconsint nézték be a pollok: ott az RCP átlagosan 6,5 pontos előnyt mutatott Clinton számára a legvégén, de a többi rozsdaövezeti csatatérrel együtt Trump zsebelte be, 0,7 pontot verve a korábbi külügyminiszterre, New York-i szenátorra és first ladyre.)
Ám nem mindig a demokratákat becsülik túl a kutatások.
A „kedvezményezett” szerepe gyakran cserélődik: 2012-ben a republikánus elnökjelölt, Mitt Romney szavazatarányát tették a valósnál 2,4 ponttal magasabbra, míg a 2022-es kongresszusi félidős választásokon nagyjából pontos képet adtak a pollok. A FiveThirtyEight szerint a közvélemény-kutatások pontosabbak voltak 2022-ben, mint legalább 1998 óta bármelyik ciklusban, és szinte semmilyen elfogultságot nem mutattak egyik párt irányába sem.
Ahogy a CNN adatelemzője, Harry Enten kiemelte, ha a felmérések a 2020-as mértékben és irányban tévednek, akkor idén Donald Trump tarolhat az összes billegő államban, viszont, ha a két évvel ezelőtti eltérést vesszük figyelembe, akkor Kamala Harris számíthat földcsuszamlásszerű győzelemre.
Összességében tehát azért nehéz megjósolni, hogy idén ki felé lejthet a pálya, mert a cégek állandóan toldozgatják-foltozgatják a módszertanukat.
Úgy gondolom, hogy a módszertani változások elég jelentősek ahhoz, hogy a 2016-os és 2020-as eredményeket ne feltétlenül tekintsük biztosnak– mondta Chris Jackson, az Ipsos alelnöke a Hillnek. A Pew ennek ellenére kiemeli, hogy amikor Donald Trump neve szerepelt a szavazólapon, a kutatások rendre jobban a falnak futottak.
Erre az mutatkozott a sajtóban elterjedt magyarázatként, hogy Trump hívei „szégyenlősek”, és nem mertek beszámolni a valós preferenciájukról. Ezt a feltételezést azonban a vizsgálatok nem támasztották alá. A Pew azt írja, ehelyett az okozhatta a pontatlanságot, hogy
Trump rengeteg olyan támogatót tudhat maga mögött és vitt el szavazni, akik általában nem voksolnak a választásokon,
ezért eltérő a végül urnákhoz járuló választók és a megkérdezettek mintája. Emellett a „pártalapú válaszmegtagadás” (partisan non-response bias) szintén megfigyelhető, miszerint az intézményekben kevésbé bízó republikánusok nem annyira hajlandók részt venni a közvélemény-kutatásokban, mint a demokraták.
Nem arról van szó, hogy felveszik a telefont és hazudnak, hanem arról, hogy nem veszik fel a telefont– mondta Jackson, aki hozzátette, a közvélemény-kutatók dolgoznak ennek a problémának a megoldásán, és igyekeznek elérni ezeket a csoportokat is. Ezt a Pew adatai meg is erősítik: számos cég tényleg jelentősen változtatott a módszertanján, a 2016-ban aktív kutatók közül 61% más metodikát alkalmazott 2022-re, gyakran keverve az SMS-alapú és online megkeresést a telefonos interjúkkal.
Jackson szerint a polling iparág 2022 előtt a népszámlálási adatok alapján keresett megbízható referenciaértékeket a felmérések súlyozásához. Az adatok súlyozása azért szükséges, hogy a minta különböző tulajdonságok (nem, életkor, rassz, lakóhely, végzettség, stb.) mentén reprezentatív legyen, azaz megfeleljen a teljes népesség arányainak. Általánosan kijelenthető, hogy minél többféleképpen súlyoz egy cég, annál pontosabb adatokat kap.
Ám a kutatók mostanra rájöttek, hogy az aktuális trendeket nem tükrözték a demográfiai adatok, ezért a súlyozáshoz olyan tényezőket iktatnak be, mint a pártregisztráció és a korábbi elnökválasztási preferencia – utóbbi azonban igen vitatott gyakorlat az emberi emlékezőképesség korlátai miatt, a New York Times pedig arra jutott, azt ezt alkalmazó cégek rendszerint a vesztesre, azaz ezúttal Trumpra nézve kedvezőbb eredményt kapnak. Mindazonáltal ez gyors, de vitás megoldást jelenthet azon cégeknek, akik úgy vélik, az adataik túlságosan a demokraták felé hajlanak.
Ez lenne az öt forgatókönyv?
Nate Silver, a FiveThirtyEight azóta távozott alapítója blogján, a Silver Bulletinen azt írja, a modellje öt lehetséges kimenetelt lát az idei választás során, attól függően, hogy miképp tévedhetnek a pollok a kulcsfontosságú, középnyugati és déli-délnyugati csatatérállamokban.
Az első opció, hogy a felmérések nagyjából hitelesek. Silver szerint ez esetben inkább Harrisnek áll a zászló, hiszen a középnyugati rozsdaövezetnek (Wisconsin, Michigan, Pennsylvania) és Nevadának hála valószínűleg ő jönne ki győztesen, ám egy hajszálon múlna a győzelme. Ám ebbe a lehetőségbe teljesen beleférne egy szűk Trump-győzelem is, a republikánus elnökjelöltnek ugyanis elég lenne Pennsylvaniát, Georgiát és Észak-Karolinát meghódítania a 270 elektori voksot jelentő limit nagyon szűkös eléréséhez.
Második alternatíva: a pollok a napfényövezetben pontosak, de a középnyugaton alulmérik Trumpot.
Game over Harris számára– fogalmaz Silver, hiszen ezzel megismétlődhet a 2016-os forgatókönyv, miszerint a demokratákat alaptalanul felülmérik a fehér munkásosztálybeli szavazókkal teli rozsdaövezet államaiban, és Harris délen sem tud kompenzálni. Trump kiütéses diadala esetén a demokrata alelnök akár további, demográfiailag hasonló összetételű helyeken is veszélybe kerülhet, mint New Hampshire-ben.
Harmadik lehetőség, miszerint a kutatások a valóságot tükrözik a középnyugaton, de alulbecsülik Harrist a napfényövezetben. Egyszóval valóra vált Trump rémálma, azaz a volt elnök egyelőre kitartó, de hajszálnyi előnye Arizonában, Georgiában és Észak-Karolinában csak szemfényvesztés volt, miközben a rozsdaövezetben is kikap a földcsuszamlást ünneplő Harristől. Ez esetben a republikánus zászlóvivő az egyre csak pártja bástyájának tartott Floridában is izgulhatna, ahol a napfényövezet többi államához hasonlóan magas a színesbőrűek, kifejezetten a latinók aránya.
Még nagyobb a napfény- és rozsdaövezet közötti szakadék. Ha a negyedik forgatókönyv valósulna meg, felgyorsulhatott a sokak által vélt „rasszalapú depolarizáció” folyamata, miszerint Trump republikánusai a fekete és latino választók egyre nagyobb szeletét hódítják meg, Harris demokratáihoz viszont visszatalálnak egyes fehér szavazók. (A színesbőrűek túlnyomó többsége eddig a demokratákra szavazott, de Biden óta bőven jelentek meg repedések, főleg a New York Times polljaiban). Ez azt jelentené jelenleg, hogy Harris a középnyugatnak hála épphogy 270 elektorral aratna szűk diadalt. Érdekes, hogy ebben az esetben az elektori kollégium a korábbinál kevésbé segítené a republikánusokat, ide tartozó extrém alternatívaként pedig a demokraták akár el is veszíthetik az országos szavazattöbbséget, mégis nyerhetnek az elektori kollégiumban, amire még sosem volt példa.
A közvélemény-kutatások alábecsülik Trumpot a rozsdaövezetben, de Harrist is a napfényövben. Azaz a faji újrarendeződés csak fikció, megy a kukába. Trump a fehér munkásosztály körében tarol, míg Harris a sokszínűbb lakosságú déli, délnyugati csatatereken. Néhány közvélemény-kutató, például az AtlasIntel ezt a térképet mutatja, de ennek Harris nem igazán örülhet: ezáltal rendkívül szoros lehet a vége szinte valamennyi billegő államban, gyakorlatilag újrajátszhatják a 2020-as választás borotvaélen táncoló különbségeit. Ráadásul ez alapján a demokraták győzelméhez óriási országos szavazatelőnyre lenne szükség, ahogyan Bidennek 2020-ban (+4,5%), Harris azonban egyelőre nem produkált ilyen meggyőző számokat. Ebben a forgatókönyvben a rozsdaövezeten keresztül könnyen Trump vonulhatna be a Fehér Házba – már, ha Harris nem söpri be egyszerre Nevadát, Arizonát, Georgiát és Észak-Karolinát. Ha ezek közül egyet is elveszítene a rozsdaövezeti vereség mellett, Trump kezdhetné a második ciklusát.
Silver modellje mindenesetre azt jelzi előre, viszonylag magas, körülbelül 40% az esélye annak, hogy az egyik jelölt taroljon mind a hét csatatér bezsebelésével.
Bárhogy is alakul, arról csak november 5-e után fog lehullani a lepel, hogy mennyit tévednek idén a felmérések és a különböző modellek, no meg melyik oldal felé.
Forrás: portfolio
