Európa

Medvegyev három forgatókönyvet vázolt Ukrajna jövőjéről

Hirdetés

Vélhetően egyiknek sem örülnének az ukránok – írja a Mandiner.

Dmitrij Medvegyev, volt orosz elnök, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese a Telegramon posztolt egy szöveget Ukrajna jövőjéről. Az orosz vezető szerint Ukrajna katonailag elveszíti a háborút, majd felbomlik az ukrán állam: ez megtörténhet nagyon gyorsan, vagy egy lassú folyamatként, vázolja. Három forgatókönyvet valószínűsít mindkét esetben:

1. Ukrajna nyugati részét az EU tagállamai fogják irányítani, az ország nagy része pedig senkiföldje lesz Oroszország és az EU közt.

LÉTREJÖNNE A SENKIFÖLDJÉN EGY UKRÁN UTÓDÁLLAM,

amelyik mindent vissza akar majd foglalni, ám a nyugati területekkel nem fognak törődni már: csatlakoznak az EU-hoz és a NATO-hoz is, majd ismét kitör a háború, amiből világháború is lehet.

Hirdetés

2. Ukrajna eltűnik,

KORMÁNYA SZÁMŰZETÉSBE MENEKÜL

valamelyik európai államban. Medvegyev szerint a konfliktus ebben az esetben véget érhet, de „az ukrán nácik” tovább áskálódnak majd az EU-tagállamok által megszerzett ukrajnai területekről. Ebben az esetben kevés esélyt lát a harmadik világháborúra.

3. Az első lehetőség ellentéte: az EU-tagállamok megkapják Ukrajna nyugati részét, de

AZ ÚJ UKRÁN KORMÁNY AZ OROSZOK MELLÉ ÁLL,

Hirdetés

majd az Orosz Föderációhoz csatlakozik. A konfliktus ezzel véget ér.

Medvegyev a poszt végén hangsúlyozza: más lehetőség nincs szerinte, és ezt mindenki tudja, csak Nyugaton nem akarják beismerni. Úgy mérlegelt, hogy „ideiglenesen” a második megoldással is beérnék, de hosszú távon csak a harmadik verzió elfogadható Oroszország számára.

Forrás:

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!