Világ

Kim Dzsongun tervei nem úgy alakultak, ahogy elképzelte

Hirdetés

Szinte egyik szektorban sem teljesültek az előző ötéves gazdasági terv célkitűzései Észak-Koreában – jelentette ki az országot vezető Kim Dzsongun szerdán a kormányzó Koreai Munkapárt kongresszusának megnyitásakor.

 

 

Nyitó beszédében a diktátor Észak-Korea önellátási képességének megerősítésére szólított fel, ami szerinte segíthetne leküzdeni a fejlődést akadályozó belső és külső kihívásokat.

Bár az előző ötéves tervnek már tavaly teljesülnie kellett volna, az eredmények iszonyatosan elmaradtak a célkitűzésektől csaknem minden ágazatban” – mondta.

Hirdetés

Kim Dzsongun kitért az országban hivatalosan nem létező koronavírus-járványra is, és méltatta az észak-koreai óvintézkedéseket.

A mostani ülésen új ötéves tervet készülnek elfogadni, az új körülményekhez igazítva a gazdasági és pártpolitikai stratégiát.

A több napig tartó rendezvényen hírügynökségi beszámolók szerint mintegy hétezren vesznek részt.

Legutóbb ilyen kongresszust négy éve tartottak, azt 36 év után először rendezték meg. Akkor a Kim Dzsongun által elővezetett ötéves tervben kilátásba helyezték az energiaellátás javítását, az ipari és a mezőgazdasági termelés növelését.

Forrás: hirado.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!