Világ

Kína félrevezette az egész világot – hamis adatokat közöltek

Hirdetés

A járvány korai szakaszában Kína félrevezető számokat publikált a koronavírus terjedéséről – ez derül ki azokból a titkos dokumentumokból, amelyeket Hupej tartomány egészségügyi hatóságai készítettek, belső felhasználásra. A CNN által közzétett iratokat egy olyan szivárogtató juttatta el az amerikai lapnak, aki a kínai egészségügyi rendszerben dolgozott. A hitelességüket a kínai járványkezelésre rálátó több független forrás is megerősítette.

A pandémia kiindulópontjának tekintett Hupej tartomány betegségmegelőzési központjából 117 oldalnyi dokumentum szivárgott most ki, és ezek azt igazolják, hogy a túlbürokratizált, alulfinanszírozott és munkaerőhiánnyal küzdő hivatali rendszer hátráltatta a járvány korai azonosítását és a kezdeti válaszlépéseket is. Kína az új fertőzöttek és a halálesetek számát is kozmetikázta, és átlagosan háromhetes csúszásban volt az új esetek diagnosztizálásában.

Február 10-én például 2478 új esetről számoltak be a kínai hatóságok, miközben Hupejben ennek több mint kétszerese, 5918 volt a valós szám. Március 7-én a hivatalosan közzétett adatok szerint Hupejben 2986 áldozata volt a járványnak, de a belső számok 3456 halálesetről szóltak. A CNN-nek nyilatkozó elemzők szerint az eltérésben közrejátszhatott, hogy a kínai hatóságok túl szűkre szabták a fertőzöttek kategorizációját, sok olyan, gyanúsnak ítélt esetet is igazoltnak kellett volna tekinteni, amelyek a belső számokban szerepeltek, de kifelé nem közölték őket.

A 2019 október és idén április közötti időszakból származó információk leginkább a szervezetlenségről tanúskodnak, nem mutatnak egyértelműen tudatos manipulációt. Két alkalommal például a hivatalos halálozási számok magasabbak voltak, mint amennyit a belsőwsne adatokban közöltek.

A kínai kormány határozottan elutasította az Egyesült Államok és más nyugati kormányok vádjait, miszerint szándékosan leplezte a vírussal kapcsolatos valódi információkat. Júniusban Peking egyszerűen nevetségesnek nevezte a Harvard Medical School tanulmányát, miszerint az új koronavírus-járvány nem 2019 telén, hanem sokkal korábban, már ősz elején kezdődött.

Hirdetés

A Vuhanból indult koronavírus-járványt Kínában gyakorlatilag a hetedik héten leállították. A második hullám fogalmát nem ismerik, ráadásul a többi ország zömétől eltérően Kínában szinte dübörög a gazdaság.

Forrás: euro

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!