EurópaVilág

Kirobbant a Közel- keleti háború: hatalmas menekültáradat indulhat el Európa felé

Hirdetés

Lehet, hogy újra hatalmas menekültáradat indulhat el Európa felé?

Emberek tömege fog érkezni, és újra a kerítéseket, falakat döngetni, hogy valahogyan bejussanak a fejlett jóléti országokba, akár Magyarországra is.

Mint ismeretes, Erdogan török elnök  3,6 millió menekülttel fenyegette meg Európát, ha megszállásnak minősítik a török hadműveletet Szíriában .

A török elnök az MTI szerint úgy fogalmazott: Ankarának könnyű a dolga, csak megnyitja a kapukat.”

…. és máris 3,6 millió szíriai menekült indul meg Európába.

Hirdetés

Mindeközben mintha valami óramű pontossággal felállított káosz gépezet lépett volna működésbe, a Közel-Keleten leállt az Iszlám Állam elleni háború.

Ennek pedig rövid időn belül beláthatatlan következményei lehetnek, ugyanis az összes ISIS elleni műveletet leállították. A jelenleg a kurd felügyelet alatt tartott, mintegy 12 ezerre tehető dzsihadista őrizete is kétségessé vált.

Amikor azonban a dzsihadista foglyok jelentette terhek miatt korábban is berzenkedő Donald Trump kedden arról kérdezték, mit gondol a háború jelentette kockázatról, az amerikai elnök annyit mondott:

“Úgyis Európába mennek, ott van a hazájuk.”

A Közel-Keleten kirobbantott káosz mögött sokan az amerikai szálakhoz kötődő kazár maffiát sejtik. Nem véletlen, ugyanis a NATO egyik oszlopos tagja intézett támadás egy NATO Szíriában érdekelt nyugati tagjainak szövetségesei ellen.

Hirdetés

A Közel-Kelet állandó háborúban tartása egyértelműen az USA és a mögötte álló kazár maffia érdeke. Így tudják még hosszú időkre elérni azt, hogy a régió ne induljon fejlődésnek, ne jelentsen konkurenciát, és továbbra is ki lehessen zsákmányolni, ezáltal konzerválva az eddig uralkodó világrendet.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!