Európa

Kiskorú lányokat erőszakoltak meg egy svéd fesztiválon

Hirdetés

Két 15 év körüli lányt megerőszakoltak a múlt héten megtartott We Are Sthlm nevű ifjúsági fesztiválon Stockholmban – írja a 888.hu a svéd Aftonbladet cikkére hivatkozva.

A két lányt szombat este nyolc óra körül erőszakolták meg a svéd fővárosban.

Nem ez az első eset, hogy a We Are Sthlm fesztiválon nemi erőszak következik be, 2015-ben is történt hasonló szörnyűség. A mostani bűncselekményt a lap szerint a biztonsági kamerák is felvették.

A támadók állítólag hátulról cserkészték be a két kiskorút, majd megerőszakolták őket. A rendőrség is megerősítette, hogy két kislányt bántalmaztak, azonban több részletet nem akartak elárulni.

Egyelőre a bizonyítékokat vizsgáljuk át – mondta Ola Österling, a helyi rendőrség képviselője.

Ezen a fesztiválon majdnem minden évben rendszeresen történik erőszakos bűncselekmény. 2016-ban például ötven (!) jelentés történt szexuális zaklatás miatt, ami a duplája a 2015-ös adatoknak. Anders Ygeman, az akkori svéd belügyminiszter komoly botrányba keveredett, miután kijelentette, nincs abban semmi új, hogy a fesztiválokon nemi erőszak történik, mellesleg nem emelkednek az esetek számai. Egy civil szervezet később nyilvánosságra hozott egy kutatást, mely szerint 2016-ban 1000 (!) százalékkal nőtt a szexuális indíttatású bűncselekmények száma.

Hirdetés

Forrás: 888

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!