Európa

Kitálalt a NATO főtitkár: Veszélyben Európa biztonsága

Hirdetés

Egyre erősödik egyes felek között a konfliktus.

Nem elég, hogy a világ valójában már rég világháborúzik egymással a gazdaság színterén, a különféle vámokkal, gazdasági trükkökkel és szankciókkal, emellé még a legalapvetőbb egyezményeket és megállapodásokat is mindenki sorra rúgja fel.

Annak idején az USA kezdte el a dominót azzal, hogy provokatív módon felrúgta az iráni atomalkut. Aztán Irán válaszlépésként elkezdett urániumot dúsítani, most pedig a két ország viszonya hidegháborús, bármikor egymásnak eshetnek a felek.

Az Európai Unióra azonban egy még nagyobb veszély leselkedik.

Európa biztonsága forog kockán, miután Oroszország kilépett a közepes hatótávolságú nukleáris fegyverek leszereléséről szóló nemzetközi megállapodásból, az INF-szerződésből. Ha Moszkva nem enged, akkor az kevesebb mint egy hónapon belül a szerződés végét jelenti – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitungban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

Hirdetés

Stoltenberg felidézi, hogy amikor az Egyesült Államok hat évvel ezelőtt aggályainak adott hangot az új fegyver fejlesztése miatt, Moszkva kategorikusan tagadta, hogy létezne ilyen fejlesztés, majd amikor elismerte a fegyver létezését, azt állította, hogy nem sérti az INF-szerződést.

A NATO-főtitkár szerint viszont Moszkva régóta törekszik arra, hogy megszabaduljon az INF-szerződés jelentette korlátoktól, és Vlagyimir Putyin orosz elnök 2007-ben ki is mondta, hogy ki szeretne lépni a megállapodásból.

“Arra szólítom fel ma Oroszországot, hogy éljen az utolsó lehetőséggel, amely rendelkezésünkre áll, hogy életben tartsuk az INF-szerződést.

Máskülönben csakis és kizárólag Oroszországot terheli egyedül a felelősség a szerződés kudarcáért, aminek következében a világ mindannyiunk számára instabilabbá válik” – tette hozzá.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!