Európa

Kitört a botrány az oroszoknál: sikkasztással vádolnak egy volt minisztert

Hirdetés

Elrendelte egy orosz bíróság Mihail Abizovnak, a nyílt kormányzásért felelős volt miniszternek az előzetes letartóztatását szerdán.

Az orosz hatóságok milliárdos sikkasztással és bűnszövetkezet létrehozásával vádolják a korábbi tárca nélküli minisztert – írta az MTI a TASZSZ-ra hivatkozva.

Orosz sajtójelentések szerint Abizovot kedden vették őrizetbe Moszkvában, miután visszatért külföldről. A szerdai bírósági döntés értelmében a volt miniszter május 25-ig marad előzetesben. Abizovot azzal vádolják, hogy cinkostársaival 4 milliárd rubelt (mintegy 17,5 milliárd forintot) sikkasztott el 2011 és 2014 között két energetikai részvénytársaságtól, az így szerzett pénzt pedig külföldre vitte és offshore számlákon helyezte el.

Az üzletember Abizov 2012 és 2018 között töltötte be a tárca nélküli miniszteri tisztséget, távozásával meg is szűnt a neki létrehozott pozíció. Az utóbbi hónapokban Olaszországban tartózkodott, sajtóértesülések szerint azért tért vissza Moszkvába, hogy választ adjon a vele szemben felmerült kérdésekre. Politikai szerepvállalása előtt a RU-COM üzleti csoportot vezette, amelynek számos iparágban van érdekeltsége. A „meglopott” két energetikai cég is az üzleti csoport részét képezte.

A volt miniszter ártatlansága mellett kiállt Anatolij Csubajsz, a Rosnano nanotechnológiai cég vezetője, Alekszandr Volosin, az orosz elnöki hivatal egykori vezetője, Arkagyij Dvorkovics volt miniszterelnök-helyettes, Natalja Tyimakova, a VEB orosz állami befektetési bank elnöke és Csulpan Hamatova orosz színésznő. Roman Trocenko, a Novaport repülőtér-fejlesztési cég társtulajdonosa pedig 1 milliárd rubelt (nagyjából 4,3 milliárd forintot) ajánlott fel óvadékként a bíróságnak, hogy Abizov szabad lábon védekezhessen. A törvényszék elutasította ezt, amit azzal indokolt, hogy a volt miniszter szabadlábon manipulálhatja a szemtanúkat, elrejthet vagy megsemmisíthet bizonyítékokat.

Hirdetés

Az Abizov ellen felhozott vádakért 15-től 20 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki az orosz büntetőtörvénykönyv értelmében.

Forrás: MTI.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!