Itthon

Kivonulással fenyeget a Spar

Hirdetés

Elmérgesedni látszik helyzet a Spar áruházláncnál, miután kirobbant az arról szóló vita, hogy több szakképzett dolgozójuk esetében nem a jogszabályban előírt garantált bérminimumot alkalmazták alapbérként – írja a Magyar Nemzet.

A  Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke azt mondta:  a vélelmezhetően több millió forintnyi elmaradt bérkifizetés, illetve a feltételezett jogszabálysértés miatti elmarasztalás következtében elhagyhatja Magyarországot az áruházlánc. Azt is kilátásba helyezték a Spar helyi vezetői, hogy a magyar munkavállalók helyett majd a kisebb fizetéssel is megelégedő ukrán, román vendégmunkásokat állítanak be a raktárakba dolgozni.

A Magyar Nemzetnek Pál Péter, a KDFSZ jogásza elmondta, hogy a szakszervezet által kezdeményezett munkaügyi felügyeleti eljárás mellett az érdekvédők az adóhatóságnál is feljelentést tesznek, továbbá az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál és az adatvédelmi hivatalnál is bejelentik, hogy a láncnál nyilvánosan megnevezték azt a dolgozót, aki jogi úton már elküldte követelését a cégnek.

 

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!