Világ

Klímacsúcs videón: Biden hívta össze, Putyin is reagált

Hirdetés

Az amerikai elnök újabb lépést tesz egyik fontos választási ígérete, az éghajlatváltozás elleni harc érdekében. 

A Kínával közösen tett múlt heti vállalások után most videokonferencián akarja megvitatni a legsürgetőbb feladatokat.

A csütörtöki mini klímacsúcsra negyven politikus hivatalos, köztük a kínai államfő. Azt, hogy Washington visszatér a 2015-ös klímaegyezményhez, Joe Biden már korábban bejelentette.

A Fehér Ház szóvivője, Jen Psaki szerint az elnök azt az üzenetet közvetíti mindezzel az amerikaiaknak és az egész világnak, hogy a klímaváltozás – amivel szembesülünk globálisan és konkrétan az Egyesült Államokban is, hisz mégiscsak ők a világ legnagyobb károsgáz-kibocsátói -, szóval, hogy ez egy nagyon komoly ügy. „És még mielőtt letelt volna elnöksége első száz napja, meg tudta győzni a világ vezetőit arról, hogy azonnal egyeztessenek erről” – tette hozzá.

Az új amerikai vállalás szerint 2030-ig legalább 50 százalékkal csökkentik a károsgáz-kibocsátást a 2005-ben mért átlagos szinthez képest. A múlt heti pekingi megállapodás szerint a fejlődő országokat is támogatni fogja a két nagyhatalom az emissziós szint csökkentésében.

Hirdetés

Az Európai Unió az amerikainál is ambiciózusabb célt tűzött ki közvetlenül a csütörtöki konferencia előtt: 2030-ig 55 százalékkal akarja csökkenteni a károsgáz-kibocsátást, mégpedig az 1990-es mutatókhoz képest.

Az Európai Parlament egyik svéd képviselője, Jytte Guteland (S&D) szerint az Egyesült Államok nem egy kimondott „Big Brother” a klímavédelemben. Inkább Európát lehetne „Big Sisternek” nevezni. „A mi célkitűzésünk bátorítja majd őket is. Másképp mondva, nyomás alatt lesznek. Muszáj lesz teljesíteniük, ha majd látják, hogy az Unió mire ment” – érvelt a svéd politikus.

 

Nemcsak Kína, hanem Oroszország is részt vesz a videókonferencián annak ellenére, hogy az ukrajnai fejlemények és Navalnij bebörtönzése miatt kimondottan rossz viszonyban van a nyugati országokkal. A károsgáz-kibocsátás csökkentésének szükségessége azon kevés dolog egyike, amelyben Putyin elnök egyetértést mutat. Közölte, hogy személyesen képviseli az orosz vezetést ezen az egyeztetésen.

Évértékelő beszédében korábban úgy fogalmazott, hogy meg kell felelniük a klímaváltozás kihívásának. Ez azt jelenti, hogy át kell alakítaniuk a mezőgazdasági és az ipari termelést, az épületek és általában az infrastruktúra üzemeltetését. Létre kell hozniuk egy külön ágazatot a szén-dioxid közömbösítésére, és eközben a kibocsátást is csökkenteniük kell. Továbbá meg kell teremteniük ennek az egésznek a szigorú szabályrendszerét és ellenőrző mechanizmusát.

Hirdetés

A globális felmelegedés megállítását még jó pár évig nehezíteni fogja a járvány okozta világválság. Szakértők szerint nem nagyon lesz más megoldás, mint előre menekülni, vagyis jelentős zöld beruházásokkal egyszerre segíteni a környezetvédelmet és a gazdaság talpraállását.

Forrás: euronews

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!