EurópaGazdaságVilág

Komoly ütést vihettek be Trump orosz kőolajra kivetett szankciói

A Lukoil bejelentette, hogy az új amerikai és brit szankciók nyomán megkezdi nemzetközi eszközeinek értékesítését – írja a Reuters.

 

A Lukoil, Oroszország második legnagyobb olajtermelője hétfőn közölte, hogy a múlt héten bejelentett, Ukrajnával összefüggő amerikai szankciók miatt megkezdi külföldi vagyona értékesítését. A cég szerint a tranzakciókat az amerikai OFAC által kiadott kivezetési engedéllyel bonyolítják. Szükség esetén kérik az engedély meghosszabbítását is, hogy a nemzetközi eszközök működése ne szakadjon meg. A potenciális vevőktől érkező ajánlatok elbírálása már megkezdődött.

A tervezett értékesítés eddig a legjelentősebb lépés egy orosz vállalat részéről a Nyugat által az ukrajnai háború miatt elrendelt szankciók nyomán.

Október 22-én az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump szankciókat vetett ki Oroszország legnagyobb olajcégeire, a Lukoilra és a Rosznyeftre. Október 15-én Nagy-Britannia szintén célba vette a két vállalatot.

A moszkvai központú Lukoil a globális olajkitermelés mintegy 2 százalékát adja. A vállalat neve a nyugat-szibériai hagyományos kutatási terület három olajvárosára utal: Langepasz, Uraj és Kogalim.

A cég nem nevezett meg konkrét eladásra szánt vagyonelemeket. Legnagyobb külföldi eszköze az iraki Nyugat-Kurna-2 olajmező, a világ egyik legnagyobbja, amelyben 75 százalékos részesedéssel bír. Az olajmező termelése áprilisban meghaladta a napi 480 ezer hordót az orosz Interfax hírügynökség szerint.

A Lukoil tulajdonában van Bulgáriában a napi 190 ezer hordós kapacitású Lukoil Neftohim Burgasz finomító, a Balkán legnagyobb ilyen létesítménye, valamint a romániai Petrotel finomító. A vállalat olajat szállít Magyarországnak és Szlovákiának, továbbá a törökországi STAR finomítónak is.

Portfolio

loading...
no_div: false });
error: Content is protected !!