Európa

Koronavírus: Putyin figyelmeztetést adott ki

Hirdetés

Oroszországban a járványhelyzet stabilizálódott, de ősszel a Covid-19 új hulláma jelentkezhet – figyelmeztetett az orosz elnök egy kormányzati tisztségviselők és egészségügyi szakértők bevonásával megtartott pénteki videókonferencián.

Vlagyimir Putyin szerint az az országnak fel kell készülnie erre a forgatókönyvre és tartalékokat kell képeznie kórházi kapacitásból erre az október végi, novemberi időszakra.

Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője bejelentette, hogy a Covid-19-fertőzés terjedése gyakorlatilag megállt Oroszországban.

Bejelentette, hogy június harmadik harmadában az egész országra kiterjedően megkezdődik az antitestszűrés, amely a lakosság mintegy 0,5 százalékát érinti. Szerinte a felmérés megmutatja majd, mennyire készült fel az ország az őszre.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes közölte, hogy bár az orosz kórházak igyekeznek a lehető legtöbb beteget megmenteni, a folyamatok alapján arra kell számítani, hogy május folyamán jelentősen emelkedik majd a halálesetek száma.

Hirdetés

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester hangsúlyozta, hogy Moszkvában továbbra is fenn kell tartani a Covid-19 miatt bevezetett önizolációs korlátozásokat. Andrej Vorobjov, a fővárost körülvevő Moszkva megye kormányzója viszont bejelentette, hogy a járványhelyzet jobbra fordulása miatt szombattól a régió már nem köti digitális kód beszerzéséhez a közlekedést.

Oroszország péntekre szomorú negatív rekordot állított fel azzal, hogy az elmúlt nap során 150-en haltak meg a Covid-19 betegség következtében. Ezzel a járvány kezdete óta a központilag regisztrált halálozások száma 3249-re emelkedett.

Az igazolt fertőzések száma péntekre 8894-gyel 326 448-ra nőtt, ami 2,8 százalékos napi növekményt jelent. Az új esetek 42,2 százaléka tünetmentes. Az aktív eseteké 1600-zal 223 374-re, a gyógyulásoké pedig 7144-gyel 99 825-re emelkedett. Az országban a járvány kezdete óta több mint 8,1 millió tesztet végeztek el.

Forrás: MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!