Itthon

Koronavírusos fertőzés gyanújával vizsgáltak egy debreceni diákot

Hirdetés

A tanuló a kínai Hupej tartományban járt, és onnan visszatérve betegedett meg.

Müller Cecília országos tiszti főorvos elismerte, hogy valóban folyamatban van egy ilyen vizsgálat, de mint mondta, ő biztos benne, hogy negatív lesz az eredmény. Késő délutánra bizonyossá is vált, hogy nem koronavírus fertőzött. Korábban is volt pár riasztás, az egyik a debreceni esettel majdnem egy időben.

– Magyarországon eddig nem találtunk koronavírust –mondta Müller Cecília.

Mégsem lehet elég óvatosnak lenni, a budapesti kínai–magyar két tannyelvű iskolát például fertőtlenítették, a HVG szerint az intézmény vezetése utasítást adott ki, hogy maradjanak otthon azok a tanulók, akikhez Kínából januárban vendégek érkeztek.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laboratóriumában, kis légmentesen záró fiolákba teszik a torokból vett mintákat, és különféle vegyi anyagokkal reagáltatják, illetve egyenáramot belevezetve kis részekre bontják a vírus génállományát. 

Hirdetés

Ezt elemezve meg tudják állapítani, hogy a járványt okozó koronavírus van-e a kémcsövekben vagy más. Mert csak koronavírusból többféle is van. A mostani változat azért veszélyes, mert emberről emberre terjed, és egyelőre nincs rá gyógymód.

– Specifikusan megtámadja a tüdőt, és vérzéses tüdőgyulladást okozhat. Tüdőgyulladást influenzától is lehet kapni szövődményként, de azt többnyire baktériumtól, felülfertőzéssel, így arra hatásosak az antibiotikumok. Az új koronavírus viszont önmaga idéz elő tüdőgyulladást a legyengült szervezetben, például az időseknél vagy a krónikus betegekben. Még nem tudjuk, van-e rá hatásos antivirális gyógyszer, az orvosok annyit tehetnek, hogy tehermentesítik a szervezetet, példáult oxigént juttatnak a gyulladás miatt rosszabbul működő tüdőbe – magyarázta lapunknak a tiszti főorvos.

Ha Magyarországon is felbukkanna az új vírus, minden eszközt bevetnek, hogy megállítsák a terjedését. A Kínából hamarosan hazatérő magyarokat például elkülönítik a László kórházban, és csak a kéthetes lappangási idő után engedik ki, ha tünetmentesek.

Ha itthon is kitörne a járvány, akár a magyar városok is olyanná válhatnak, mint a mostanra teljesen leállt és kihalt kínai Vuhan. Ha a hatósági vezetőkből és kormánytisztviselőkből, miniszterekből álló operatív törzs úgy dönt, átmenetileg akár bezárathatják az iskolákat és más közintézményeket, leállíthatják a BKV-t, a vonatokat, buszokat a betegség okozta vészhelyzet súlyosságától függően.

Pintér Sándor belügyminiszter vezetésével operatív törzs állt fel a koronavírus elleni védekezés érdekében – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A testületnek olyan szakemberek a tagjai, akik segíteni fognak a védekezésben – mondta a kormányfő, hangsúlyozva: „Most nincs baj, de lehet, ezért a dolgot komolyan kell venni.” Hozzátette, pánikot nem szabad kelteni, de bagatellizálni sem lehet.

Hirdetés

Ahogy azt korábban mi is megírtuk: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elrendelte a globális vészhelyzetet. Ez azt jelenti, hogy egyelőre 10 millió eurót (3,36 milliárd forint) különítenek el, fejlesztik a járványügyi védelmet, és megelőző lépéseket tesznek szerte a világon. Ezekhez több szakmai csapatot is felállítanak. Különösen nagy figyelmet fordítanak a súlyosan veszélyeztetett régiókra, valamint a szegényebb országokra. A WHO átfogó kockázatkommunikációs stratégiát dolgoz ki: a rendelkezésre álló információk alapján a bizottság egyelőre nem javasol utazási vagy kereskedelmi korlátozásokat.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!