Tech

Kövesd az útját: elindult haza az első jeladós fehér gólya

Hirdetés

Elindult Magyarországra Izraelből a Báró nevű jeladós fehér gólya, amely társai közül valószínűleg a legkorábban tér vissza Magyarországra minden évben.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerint Báró már Törökország felett repül. Fajtársai többnyire csak március végén, április elején jelennek meg a magyarországi fészkeiknél, ám Báró gyakran már február végén megérkezik.

A hazatérés pillanatát a te is megnézheted a madár fészkét figyelő webkamerán keresztül ITT.

A szakemberek egészen tavalyig nem tudták, hogy mi áll a gólya viselkedésének hátterében. 2016 tavaszán aztán sikerült műholdas jeladóval megjelölni a madarat, aminek köszönhetően kiderült, hogy Báró nem a hazai állomány fő telelőterületére, Szudánba és Csádba, hanem csupán Kis-Ázsiába, Izrael térségébe vonul.

Ez a rövidítés jelentős, sok ezer kilométeres megtakarítást jelent, ezért tud Báró – a többieknél jelentősen nagyobb kockázatot is vállalva – korábban megérkezni Magyarországra.

Hirdetés

Az idei korai indulás jelentős kihívásokkal indult Báró számára. A madarat az Anatóliai-fennsíkon a magyarországi viszonyokat idéző hideg, nappal is tartós fagyok fogadták. Ennek ellenére jól halad és a hétvégén valószínűleg el is éri Európát.

Báró útját egy folyamatosan frissített térképen lehet nyomon követni ITT.

A legtávolabb telelő két magyar fehér gólya eközben még mindig jó hatezer kilométerrel délebbre, Mozambik és a Dél-Afrikai Köztársaság szavannáin telel.

Forrás: Szeretlek Magyarország

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!