Itthon

Közeleg a választás: a baloldal taktikát vált

Hirdetés

– Na, ennyit arról, hogy mi az MSZP igazi álláspontja a határvédelem ügyében – ezzel a kommentárral tett közzé Facebook-oldalán a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Dömötör Csaba egy képet, amelyen Ujhelyi István szocialista politikus kezében egy hidegvágóval látható.

A fotót még 2015-ben maga Ujhelyi osztotta meg „Ideje lett a hidegvágónak” című írásában, amelyben arról értekezett: míg az MSZP akkori értekezletén csupán az orbáni „ideológiai és gazdasági zárványból font, illiberális vaskerítés” lebontását kérte párttársaitól, maga sem hitte, hogy nem sokkal később a fizikailag is megvalósult „nyirkos fémdrót” lebontásának is eljött az ideje.

Dömötör Csaba kommentárjával arra utalt, hogy a kerítés felállítását a közelmúltig hevesen támadó, a kötelező betelepítési kvótát viszont támogató baloldali pártok a választás közeledtével hirtelen kerítéspártivá váltak.

Emlékezetes: míg Ujhelyi vagy Botka László korábban nyíltan a határzár lebontását sürgette, Molnár Zsolt, az MSZP elnökségi tagja a napokban már arról beszélt, hogy pártja egyértelműen kiáll a Magyarországot, illetve Európát védő határkerítés szükségessége mellett, és határozottan elutasítja a kötelező betelepítési kvótát.

Hirdetés

– A legrosszabb ösztönökre épít a kormány, amikor kerítést akar húzni a határra. A kerítés embertelen, és szimbolikusan is elfogadhatatlan – jelentette ki Gyurcsány Ferenc, amikor a kormány döntött a határzár felállításáról. A DK elnöke később menekülteket fogadott be pár estére a házába, közben élőben nyilatkozott az amerikai CNN-nek, a párt azóta elhunyt elnökségi tagja, Kakuk György pedig tiltakozásul átvágta a gyors telepítésű drótakadályt. Gyurcsány a napokban viszont már arról beszélt, hogy „a kerítésépítéssel létrejött egy nagyon erős szimbólum. Az emberek fejében ez a biztonság szimbóluma lett, ezzel számolni kell.” Szavai szerint ezért a kerítés lebontásáról beszélni politikai öngyilkosság, de megtartása összhangba hozható egy humánus menekültpolitikával.

Forrás: magyaridok

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!