Európa

Kramp-Karrenbauer csak színészkedik kifelé

Hirdetés

Molnár Tamás Levente Németország-szakértő szerint a német kormánypárt új elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer a konzervatív vonalat támogatók felé tesz szimbolikus lépést a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) migrációpolitikájának felülvizsgálásával.

Hozzátette: Annegret Kramp-Karrenbauer és elődje, Angel Merkel német kancellár között elsősorban stílusbeli különbségek vannak, hiszen míg Merkel a nyílt vitáktól általában elzárkózott, a jelenlegi pártelnök első lépése az eddig hozott döntések nyilvános értékelése.

Rámutatott: a felülvizsgálattól függetlenül a német migrációpolitikában csak akkor történik ténybeli változás, ha Angela Merkel visszavonulása után Annegret Kramp-Karrenbauert nevezik ki kancellárnak.

Felidézte: a CDU Hamburgban tartott decemberi tisztújításakor Annegret Kramp-Karrenbauer mögé a Merkelt támogató oldal állt be. Jelenleg a pártban egyenlő arányban oszlanak el a kancellárt és a pártelnököt támogatók, ebben a helyzetben túlságosan korai lenne Merkelt támadni migrációpolitikája miatt – értékelte.

A február 10-én kezdődő úgynevezett műhelytanácskozáson feldolgozzák a CDU 2015 óta migrációs politika terén hozott döntéseit. A tanácskozásra az európai uniós határ- és partvédelmi szervezettől (Frontex) a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalig (BAMF) számos intézménytől hívnak majd meg szakértőket, akikkel azt vizsgálják, hogy „hol és min kell javítani”.

Hirdetés

Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!