Európa

Kuleba: öngyilkosság lenne, ha nem vennék fel Ukrajnát a NATO-ba

Hirdetés

Ne ismételjék meg azt a 2008-as hibát, amikor ellenezték Ukrajna felvételét az atlanti szövetségbe – nyilatkozta Dmitro Kuleba. Az ukrán külügyminiszter egyúttal elutasította Orbán Viktor kijelentését írja a hvg.hu.

Az Axel Springernek adott interjúban úgy fogalmazott, hogy „öngyilkossággal” érne fel, ha az Oroszországgal folytatott háború után nem vennék fel Ukrajnát a NATO-ba. Kuleba szerint ugyanis ebben az esetben nyitva marad a lehetőség egy újabb háborúra. A katonai szövetség július 11-12-ei csúcstalálkozójának egyik legérzékenyebb témája az ukrajnai csatlakozás kérdése.

Kijev egyfajta kötelezettségvállalást – „meghívást” – vár a NATO csúcstalálkozójától, de több tagállam szerint az ukrajnai tagfelvételről szóló komoly megbeszéléseknek addig nincs értelme, amíg az orosz hadsereg ukrán területen tartózkodik. Olaf Scholz német kancellár például úgy véli, hogy a NATO-csúcson Ukrajna katonai megerősítésére kell összpontosítani a csatlakozási folyamat megnyitása helyett.

A NATO 2008-ban Berlin és Párizs ellenkezése miatt elutasította Ukrajna (és Grúzia) felvételét a NATO-ba.

Kuleba egyúttal elutasította Orbán Viktornak azt a kijelentését, hogy „lehetetlen” Ukrajna számára az Oroszország elleni háború megnyerése, hozzátéve, hogy „belefáradt az értelmetlen érvelések elhárításába”. „Ezek mind csak blablák” – tette hozzá.

Hirdetés
Forrás:

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!