Európa

Kurz ellen két eljárás van folyamatban – mindent tagad

Hirdetés
Egyhangú döntéssel felfüggesztette az osztrák parlament mentelmi bizottsága Sebastian Kurz volt osztrák kancellárnak, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökének és frakcióvezetőjének a mentelmi jogát kedden reggel.

A bizottsági döntést még a parlamentnek is meg kell erősítenie. Erre a Die Presse cikke szerint csütörtökön kerül sor. Korábban a Kurier azt írta, hogy ez pénteken történhet meg.

Sebastian Kurz üdvözölte a bizottság döntését, és közleményében reményét fejezte ki, hogy a vizsgálatok gyorsan és tárgyilagosak zajlanak majd.

Október közepén kérte a néppárti politikus mentelmi jogának felfüggesztését a gazdasági és korrupciós bűncselekményeket vizsgáló ügyészség (WKStA).

A lemondott kancellár ellen két eljárás van folyamatban:

  • az ügyészség egyrészt azt vizsgálja, hogy hamis tanúvallomást tett-e az úgynevezett Ibiza-botrányban, amely szétrobbantotta az Osztrák Néppárt és az Osztrák Szabadságpárt kormánykoalícióját,
  • másrészt felmerült a gyanú vele és közvetlen környezetével szemben, hogy közpénzből finanszíroztak sajtómegjelenéseket, közvélemény-kutatásokat az Österreich nevű osztrák lapban.

Sebastian Kurz tagadja a vádakat. A szociáldemokraták szerint taktikusan, szándékosan hátráltatják Sebastian Kurzék a mentelmi ügyet.

Hirdetés

Forrás: index

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!