Európa

Küszöbön az újabb ukrán bukás

Hirdetés

Az ukránok is tudják, hogy nem hoznak érdemi változást az Abrams tankok a fronton, erről ír a Wall Street Journal.

Az ukrán tisztviselők nem számítanak arra, hogy az amerikai gyártmányú Abrams harckocsik megváltoztatják a helyzetet az Oroszországgal való konfliktusban – írta meg a Wall Street Journal. Volodimir Zelenszkij elnök a héten jelentette be a harcjárművek Ukrajnába érkezését. Washington jövő januárra ígéri a harckocsik leszállítását. A szerző megjegyezi, hogy az Abrams tank „bizonyos technikai előnyökkel” rendelkezhet ugyan az Ukrajnának már szállított nyugati harckocsikhoz képest, ennek ellenére

az Abrams tankok sem lesznek elégségesek ahhoz, hogy érdemi változást idézzenek elő a fronton.

A leszállításuk inkább morális löketet adhat az ukránoknak.

Ukrán tisztviselők is elismerik, hogy a négy hónapja tartó ellentámadás közepén a harcjárművek nem valószínű, hogy jelentősen befolyásolják majd a háború alakulását – írják.

Hirdetés

Zelenszkij kormánya korábban jelentős eredményként emlegette az új nyugati katonai felszerelések szállítását, beleértve az amerikai Javelin páncéltörő rakétákat vagy a brit Storm Shadow cirkálórakétákat. Kijev jelenleg taktikai ballisztikus rakéták és F-16-os vadászgépek átvételére koncentrál. Magas rangú ukrán tisztviselők azonban visszafogottabban reagálnak, miután a nyári ellentámadás nem váltotta be az előzetes várakozásokat, vagyis a Szurovikin-vonal áttörését.

Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője is arra figyelmeztetett, az Abrams harckocsik nem fogják sokáig kibírni a fronton, hacsak nem jól kidolgozott hadműveletekben vetik be őket. A hónap elején az ENSZ Biztonsági Tanácsában felszólalva Vaszilij Nebenzja orosz diplomata beszélt arról, hogy

az Ukrajnába küldött Abrams harckocsik és F-16-osok sorsa ugyanaz lesz az amerikai Bradley lövészpáncélosoknak, a német Leopard harckocsiknak és a brit Challenger tankoknak.

Moszkva többször is hangsúlyozta, hogy a Nyugat által Kijevnek küldött katonai segélyek mennyisége csak meghosszabbíthatja a konfliktust, de nem fogja megváltoztatni annak kimenetelét.

Forrás: Origo

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!