EurópaVilág

Lavrov: a jószándéknak vége!

Hirdetés

Már nem hajlandó engedményeket tenni a nyugati hatalmakkal fennálló szakadás orvoslása érdekében

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megismételte Vlagyimir Putyin elnök Tucker Carlsonnak adott interjújában elhangzott megállapítását, miszerint Moszkva több egyoldalú gesztusát nem viszonozta a Nyugat – erről ír az Oroszhirek.hu.

„Annyi engedményt tettünk, annyi jóakaratú gesztust tettünk, hogy a tartalékaink kimerültek” – mondta a vezető diplomata az Euromajdan: Ukrajna elveszett évtizede című konferencián.

Lavrov hangsúlyozta: „Az egyetlen gesztust, amelyet a jótetteinkre válaszul láttunk tőlük, fél kézzel tették.”

A rendezvényen a kijevi puccs 10. évfordulójára emlékeztek, amely Ukrajnát ütközőpályára állította Oroszországgal. Az orosz tisztségviselő számos példát említett arra, hogy Moszkva kompromisszumkészségét hogyan használták ki.

Hirdetés

Majd a jelenlegi helyzetre világított rá: „Az USA és szövetségesei most megtévesztéssel próbálják becsapni a semleges nemzeteket, hogy Ukrajna oldalára álljanak” – állította Lavrov, utalva a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által javasolt „békeformulára”.

Lavrov a tervet „cuminak”, a terv mögött álló tisztviselőket „szélhámosoknak” és „csalóknak”, az egész helyzetet pedig a nyugati diplomácia „szégyenének” nevezte. Megismételte Putyin felhívását, miszerint a Nyugat ismerje el, hogy „rossz, elhibázott irányt vett”, és találjon egy olyan fordulatot, amellyel megmentheti az arcát.

Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!