Európa

Lavrov: Érthetetlen az Ukrajna körül folytatódó nyugati hisztéria

Hirdetés

Mély értetlenséget vált ki Moszkvában az Ukrajna körül megkezdett orosz csapatvisszavonás ellenére is folytatódó nyugati hisztéria –  jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Moszkvában.

Az orosz diplomácia vezetője szerint a Nyugat részéről elhangzó, az orosz csapatoknak az ukrán határtól történő visszavonását sürgető bejelentések „a jólneveltség elemi hiányát” demonstrálják.

„Bármit tegyünk is a saját területünkön, a Nyugat feljogosítva érzi magát arra, hogy megmondja, mit tegyünk. Ez a jólneveltség elemi hiánya” – mondta.

A hadgyakorlat után kivonulnak Fehéroroszországból az orosz katonák

Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszter megerősítette, hogy az orosz-fehérorosz közös hadgyakorlat befejezése, február 20. után egyetlen orosz katona és orosz hadfelszerelés sem marad Fehéroroszország területén.

Hirdetés

A tárcavezető a minszki sajtóértekezletén emlékeztetett: egybehangzóan így nyilatkozott korábban a fehérorosz védelmi minisztérium, Aljakszandr Lukasenka elnök, valamint az ország képviselői is az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) különböző rendezvényein.

A közös hadgyakorlatot előre eltervezték, célja az orosz-fehérorosz államszövetség erői és eszközei harckészültségének ellenőrzése. Teljesen indokolt, hogy a hadgyakorlatot Fehéroroszország területén tartják – jelentette ki.

Mint mondta, tapasztalják, hogy a NATO milyen tevékenységet folytat Fehéroroszország nyugati határainál és Ukrajnában. „Ez (a hadgyakorlat) pedig válasz a nyugati partnereink tevékenységére” – hangoztatta a külügyminiszter.

A két állam hatóságainak tájékoztatása szerint a Szövetségesi Eltökéltség-2022 kódnevű fehéroroszországi katonai manőver február 10. és 20. között zajlik. Célja külső agresszió visszaszorításának és visszaverésének, továbbá a terrorizmus elleni küzdelemnek a gyakorlása a Szövetségi Állam érdekei védelmének szolgálatában. A műveleteket Fehéroroszország különböző katonai gyakorlóterein és repülőterein folytatják.

Kreml: A NATO-nál gondok lehetnek, ha nem érzékelik az orosz csapatvisszavonást

Hirdetés

A NATO helyzetértékelési rendszerében problémák léphettek fel, ha a szövetség nem észleli az orosz csapatok visszatérését az állomáshelyükre – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán

A szóvivő szerint Joe Biden amerikai elnök oroszokhoz intézett üzenete, amelyben kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem tekinti őket ellenségnek, imponálóbb lett volna, ha nem tartalmazott volna fenyegetéseket.

Peszkov hozzátette: nagyszerű lenne, ha Biden az ukránokhoz is üzenettel fordulna, amelyben azt kérné, hogy ne lőjenek egymásra. Peszkov szerint Putyin nem kíván üzenetet intézni az amerikai néphez.

Magyar Hírlap

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!