Európa

Lazítás Brüsszelben: komoly rendőri intézkedésre került sor

Hirdetés

Többszáz emberrel szemben intézkedtek rendőrök vasárnapra virradóra Brüsszelben, a belga főváros több helyszínén összegyűlő, főként fiatalokból álló csoportok a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom szombati feloldását, valamint a bárok és éttermek teraszainak megnyitását ünnepelték, gyakran a továbbra is érvényes rendkívüli szabályok figyelembevétele nélkül.

Belgiumban szombattól feloldották az este tíz és reggel hat óra közötti időszakra fél évvel ezelőtt elrendelt kijárási tilalmat, illetve szigorú higiéniai szabályok betartása mellett újra kinyithattak a bárok és az éttermek teraszai. A rendkívüli intézkedések fokozatos feloldását jelentő, szombattól érvényes lazítások ellenére azonban továbbra is érvényes például a másfél méteres távolságtartásra vonatkozó szabály, illetve az, hogy szabadtéren legfeljebb három ember tartózkodhat együtt.

A belga sajtó vasárnapi beszámolója szerint a lazítás ünneplésére legtöbben Brüsszel Flagey nevű terén gyűltek össze, ahol az este tíz órai zárórát követően több száz fiatal maradt együtt. A szájat és az orrot takaró maszk használatának elmaradása, illetve a távolságtartási szabályok be nem tartása miatt a kiérkező rendőrök legkevesebb ötszáz fiatallal szemben intézkedtek.

A belga főváros más helyszínein legalább további száz embert köteleztek a járványügyi szabályok megsértéséért járó 250 eurós (mintegy 90 ezer forint) bírság megfizetésére.

Hrisztosz Dulkerídisz, a Flagey teret is magában foglaló Ixelles nevű kerület polgármestere vasárnap az éjszakai kijárási tilalom visszaállítását szorgalmazta, és arra figyelmeztetett, hogy a szabályok figyelmen kívül hagyása miatt újabb fertőzési hullám indulhat el.

Hirdetés

„A vasárnap hajnalban történtek végül azokat igazolta, akik a kijárási tilalom érvényben maradása mellett érveltek. Szabályokra és előírásokra van szükségünk, be nem tartásukat szankcionálnunk kell” – idézi az MTI.

Az illetékes belga közegészségügyi intézet vasárnapi tájékoztatása szerint a járványügyi adatok több hete csökkenő trendet mutatnak. Az elmúlt 24 órában 2980 esetben jelentettek új fertőzöttet az országban, ami öt százalékkal marad el a múlt hét végén közölt számtól. A belga kórházakba a hét folyamán átlagosan naponta 162 koronavírusos beteget szállítottak, ez 16 százalékkal alacsonyabb az előző héthez képest. Kórházban jelenleg 2018 embert kezelnek koronavírus-fertőzéssel, szemben a hét közepén jelentett 2482-vel szemben. Közülük 706 beteget ápolnak intenzív osztályon, számuk szerdán 757 volt. Naponta átlagosan 37 ember halt meg a vírus okozta Covid-19 betegségben és szövődményeiben, 6,1 százalékkal kevesebben, mint egy hete.

A járvány kezdete óta 24 511-en haltak meg a fertőzés szövődményeiben és 1 014 351-en fertőződtek meg az új típusú koronavírussal Belgium-szerte.

Forrás: napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!