Gazdaság

Lecsapott a NÉBIH – mocsokban készült a kolbász – videó

Hirdetés

Egyszerre két, egy kállósemjéni és egy nagykállói helyszínen tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A két helyszínen összesen több mint 1300 kg terméket foglaltak le, amelyek között jelöletlen, lejárt és nem nyomon követhető tételek is akadtak.

A kállósemjéni helyszínen, élelmiszeripari tevékenységre alkalmatlan épületekben, kolbászok és sertéshúsok füstölése, pácolása, valamint sertészsír és tepertő készítése zajlott, emellett fagyasztott sertés- és baromfitermékeket is találtak az ellenőrök. Az élelmiszerek egy, az ügyfél elmondása szerint, a család vállalkozásában működtetett húsboltból származtak. A helyszínen fellelt, összesen 1169,5 kg-nyi élelmiszer azonban jelöletlen volt és nyomon követési dokumentációt nem vezettek az egységben, ezért a termékek eredetére vonatkozó nyilatkozatot nem lehetett igazolni.

A nagykállói vállalkozás egy „hentesáru szaküzlet és élelmiszer vegyesbolt” volt. Itt elsősorban az élelmiszer tárolására vonatkozó élelmiszerhigiéniai hiányosságokat tapasztaltak a Nébih szakemberei. Emellett az egységben 72 tétel, összesen 169,6 kg lejárt fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idejű, továbbá nem nyomon követhető élelmiszert is találtak a szakemberek.

Az élelmiszerek között rengeteg édesipari termék és húskészítmény volt, amiket a hatóság a helyszínen azonnali hatállyal kivont a forgalomból, ismételt forgalomba hozatalukat megtiltotta, valamint elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.

A Nébih ezúttal is közzétette, pontosan mely vállalkozásoknál tartottak ellenőrzést, eszerint:

Hirdetés
  • GA TRADE TRANSPORT kft. Kállósemjén, Újszöllőskert 1.,
  • Gállné Pásztói Szilvia egyéni vállalkozó, Nagykálló, Kossuth út  2-4. szám alatti címen  lévő élelmiszer kereskedelmi egysége

Forrás:privatbankar

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!