Világ

Leégette Putyint egy diák – nem dicsérték meg érte

Hirdetés

Vlagyimir Putyin az országos tanévnyitó alkalmából utazott a távol-keleti Vlagyivosztokba, ahol tanulmányi versenyeken győztes diákokkal találkozott. Az eseményen, amit a tévék is közvetítettek, kérdezni is lehetett az elnöktől – írja a 444 a Meduza cikke nyomán.

Az egyik fiú egy történelmi témájú kérdést tett fel, mire az elnök Nagy Péter cárról és az általa vívott háborúkról kezdett beszélni.

„I. Péter okozta a hétéves háborút? Miért harcolt a svédekkel hét évig? Vagy ott van a Poltavai csata. El tudjátok képzelni, hol van Svédország és hol van Poltava?” – kérdezte Putyin.

Az eredeti kérdést feltevő diák azonban felhívta a figyelmét, hogy tévedett: Nagy Péter ugyanis a nagy északi háborúban harcolt a svédek ellen, nem a hétéves háborúban. Ez a konfliktus pedig 21 évig tartott, nem hét évig.

Az nem derült ki, hogy az elnök a helyínen mit reagált a számára kínos közjátékra, a Podyom nevű lap azonban az eset után nmegszólaltatta a fiú iskolájának igazgatóját, aki egyáltalán nem volt lelkes a történtektől.

Szerinte valószínűleg „az egészséges, fiatalkori ambíció” miatt javította ki diákja az elnököt, illetve azért, mert hiányzik belőle a pozíciót betöltő emberek tisztelete. Hozzátette, ő a maga korában már nem beszélne így Putyinnal.

Hirdetés

Az igazgató úgy gondolja, hogy a fiúból „hiányzott a szerénység” ahhoz, hogy ne javítsa ki az elnököt. Szerinte ez olyasvalami, amit az emberek csak a „korral értenek meg”.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!