Európa

Lemondott a brit belügyminiszter

Hirdetés

Lemondott Suella Braverman brit belügyminiszter.

Braverman a lemondását meglehetősen furcsán indokolta. A Liz Truss miniszterelnöknek küldött levelében azt írta, hogy személyes emailszerveréről küldött át egy hivatalos dokumentumot az egyik alsóházi képviselőnek, ezzel pedig megsértette az eljárási szabályokat.

„Amint rájöttem a hibámra, gyorsan jelentettem a hivatalos csatornákon, és tájékoztattam a kabinetfőnököt. Belügyminiszterként a legmagasabb elvárásokhoz tartom magam, és a lemondásom a helyes lépés. A kormányzati munka azon alapul, hogy az emberek vállalják a felelősséget a hibáikért. Úgy tenni, mintha nem követtünk volna el hibákat, úgy folytatni, mintha nem látná mindenki, hogy elkövettük őket, és abban reménykedni, hogy a dolgok varázsütésre helyrejönnek, az nem komoly politika. Hibáztam, vállalom a felelősséget, lemondok” – írta.

A lemondó levelében kritikát is megfogalmazott a konzervatív kormányról. Azt írta: „Nemcsak hogy megszegtük a választóinknak tett kulcsfontosságú ígéreteinket, hanem komoly aggályaim vannak azzal kapcsolatban is, hogy ez a kormány mennyire tartja be a vállalt kötelezettségeket, például a migráció általános számának csökkentését, és az illegális migráció, különösen a veszélyes kishajós átkelések megállítását.”

„Nagy megtiszteltetés volt a Belügyminisztériumban szolgálni, és még az alatt a rövid idő alatt is, amíg itt voltam, egyértelművé vált, hogy sok a tennivaló a britek prioritásainak megvalósítása terén” – tette hozzá.

Hirdetés

Braverman lemondásával néhány napon belül a brit kormány belső kabinetjének második magas beosztású tagja távozik: pénteken Liz Truss felmentette tisztségéből Kwasi Kwarteng addigi pénzügyminisztert, miután a Kwarteng által néhány hete bejelentett átfogó adócsökkentési program hatalmas piaci felfordulást okozott. A hírre sem a szakértők, sem a lakosság, sem a tőzsde nem reagált jól, a brit font árfolyama azonnal bezuhant, és nem sokkal később a dollárral szemben történelmi mélypontot ért el.

Kwarteng utódja, Jeremy Hunt a héten az adóprogram szinte összes sarkalatos elemét visszavonta. Sőt, első hivatali napján megszorítások és adóemelések bevezetését jelentette be.

 

(Telex, MTI, BBC,)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!