Európa

Lemondott Jaroslav Kaczinsky

Hirdetés

aroslaw Kaczynski már tavaly ősszel belengette, hogy megválik a kormányfőhelyettesi pozíciójától, most valóban megteszi.

Lemondott a lengyel kormányfőhelyettesi posztról Jaroslaw Kaczynski, aki ezentúl csak a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) elnökeként akarja folytatni munkáját – ezt a politikus maga jelentette be kedd reggel közölt interjújában.

 

„Benyújtottam lemondásomat a kormányfőhöz, el is fogadta. Tudomásom szerint az államfő is aláírta” – közölte Kaczynski a PAP hírügynökséggel az MTI szerint. A lengyel politikus elmondta: a kormányfőhelyettesi poszton Mariusz Blaszczak nemzetvédelmi miniszter váltja fel.

Kaczynski már tavaly októberben kilátásba helyezte lemondását, akkor azt mondta, hogy már év elején távozik posztjáról. Döntését a keddi beszélgetésben is a PiS hatékonyabb irányításának szükségességével hozta kapcsolatba a jövő ősszel esedékes parlamenti választások előtt. Megerősítette, hogy távozását az ukrajnai háború miatt halasztotta el eddig.

Hirdetés

Pár nappal ezelőtt Jarosław Kaczyński keményen bírálta a magyarok kormányt. Az EU szankciókat akart bevezetni a Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségesének számító Kirill pátriárkával szemben, ám Magyarország tiltakozása miatt az orosz ortodox egyház vezetőjét levették a szankciós listáról, erről alkotott véleményt június elején Kaczyński.

Akkor azt mondta: „Nos, ezért a Kirillért nagyon kis árat kellett fizetni az ilyen esetekben szükséges egyhangúságért. De valóban nagyon komoly probléma van Magyarországgal jelenleg, amelyet én nem kívánok félvállról venni.”

napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!