Itthon

Lemondott Novák Katalin

Hirdetés

Novák Katalin bejelentette lemondását, miután hatalmas közfelháborodást váltott ki azzal a döntésével, hogy kegyelmet adott egy pedofilügyben érintett elítéltnek. Az új államfőt az Országgyűlésnek az elnöki megbízatás megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztania.

A köztársasági elnök kifejtette: azért vállalta ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szereti Magyarországot, hisz a csendes többségben, a becsületben, az egyenes tartásban, a szeretetben.

Novák Katalin elismerte, a kegyelmi döntésről elmondható, érthető, hogy magyarázatot várnak, a kegyelmezési jogkör mindközül a legérzékenyebb. Az államfő abban a hiszemben döntött a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza ezzel.

„Hibáztam. A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz. A gyermekek védelme közös felelősségünk” – fogalmazott Novák Katalin, hozzátéve: magyar emberként azt várná a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon, ha mégis, vállaljon felelősséget, akár azzal, hogy lemond a tisztségről.

Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről.

Hirdetés

index

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!