Európa

Lengyelországban drámai szabályozás jöhet

Hirdetés

Lengyelországban külön törvényt terjesztett a parlament elé a kormány a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről. Drámai szabályokat is alkalmazhatnak.

A Szejm március elején megkezdte a a kormány koronavírus-törvényének vitáját – adta hírül a Business Insider Polska.

A tervezet első körben az egészségügyi bizottság asztalára kerül, majd ezt követően tartanak róla általános vitát. A kormány javaslata különleges eszközök bevetését is lehetővé tenné például az élelmiszerek és a gyógyszerek felhasználásának szabályozásában.

Az egyik fontos szabály, hogy a munkaadók szükség esetén kötelezhetik a munkavállalóikat, hogy otthon dolgozzanak. A kormány korlátozhatja egyes vállalatok, szórakozóhelyek, vendéglők működését, időlegesen eltérhet a közbeszerzési szabályoktól, átmenetileg korlátozásokat vezethet be az élelmiszerek és a gyógyszerek forgalmazásában.

A vélhető betegeket orvosi vizsgálatra kötelezhetik és karanténba zárhatják, ha elfogadják a koronavírus-törvényt. Emellett bevezetnék azt a szabályt, hogy azok a szülők, akiket felmentettek a munkavégzés alól, mert ideiglenesen bezárták gyermekük bölcsődéjét, óvodáját vagy iskoláját, plusz ápolási támogatásra válnak jogosulttá.

Hirdetés

Az intézkedések finanszírozására a büdzsé tartalékát használnák fel, így minimum 40 millió zloty (közel hárommilliárd forint) áll rendelkezésre.

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!