Európa

Lengyelországban vezető beosztást is kínálnak az ukrajnai menekülteknek

Hirdetés

Egy új kutatás eredményei azt mutatják, hogy a Lengyelországba menekült, magasan képzett ukránok 17%-a talált már munkát azon a területen, ahol Ukrajnában dolgozott, 50%-uk azt állítja, hogy éppen most keres ilyen állást, 33%-uk szerint pedig, ez lehetetlen.

Ez a Gremi Personal nemzetközi munkaközvetítő ügynökség elemző központjának felmérésében áll, amely 1350 ukránt kérdezett meg, akik tavaly február 24. után érkeztek Lengyelországba.

„A LENGYELORSZÁGBAN EGYSZERŰ MUNKÁT VÉGZŐ UKRÁNOK 60%-A AZT ÁLLÍTJA, HOGY NEM TALÁLNAK KÉPZETTSÉGÜKNEK MEGFELELŐ ÁLLÁST, MERT NEM RENDELKEZNEK MEGFELELŐ SZINTŰ LENGYEL NYELVTUDÁSSAL”

– áll a tanulmányban.

A szakértők hozzáteszik, hogy a lengyelországi ukránok 13 százaléka vallja be, hogy itthon sem volt jó állása. 12% válaszolta, hogy diplomáját nem ismerik el Lengyelországban. 15%-uk úgy gondolja, hogy a lengyelek saját állampolgáraiknak kedveznek.

Hirdetés

Az ukránok 50%-a azt mondja, hogy tanul lengyelül, de ez nehezen. 30%-uk azt nyilatkozta, hogy már tud kommunikálni, a válaszadók 10%-a mondta azt, hogy elég neki az anyanyelve, 10%-a pedig úgy gondolja, hogy már megtanulta. Ugyanakkor a lengyelországi ukránok 90%-a azt mondja, hogy elégedett a munkájával. 10% nincs megelégedve a feltételekkel, és már városban keres munkát.

Lengyelországban az elmúlt 10 évben az ukránokat csupán kétkezi munkásnak tekintették. Oroszország Ukrajna elleni inváziója azonban megváltoztatta ezt a tendenciát. Most magasan képzett munkát is találhatnak Lengyelországban. Ez abból adódik, hogy tavaly számtalan ukrán céget nyitottak Lengyelországban. Az Ukrajnából érkező vállalkozások ukránokat szeretnének alkalmazni. Ezért a magasan képzett szakembereknek esélyük van jó pozíciókat elfoglalni. És ezt a felmérésünk számai is megerősítik, mert

AZ UKRÁNOK 17%-A MÁR MEGBIRKÓZOTT EZZEL A FELADATTAL.

Pontos adatokkal senki sem rendelkezik, de a lengyelek becslése szerint körülbelül 2 millió ukrán él Lengyelországban. 1,5 millió polgár kapott PESEL azonosító számot. A ZUS társadalombiztosítási igazgatása szerint pedig 739 000 ukrán dolgozik hivatalosan.

Emlékeztetőül: a felsőfokú végzettséggel rendelkező ukrán menekültek, akik ismerik a lengyel nyelvet, el tudnak helyezkedni a szakmájukban. Egy tanár például csaknem 70 ezer hrivnyát is kereshet havonta.

Hirdetés
Forrás:

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!