Európa

Leopard tankok tartanak Bahmut felé, közeleg az igazság pillanata?

Hirdetés

Ha igaz, hamarosan tényleg kiderülhet, mennyit érnek a nyugati harckocsik valós harci körülmények között.

A front eseményeit figyelő független szakértők-tudósítók közül többen is úgy értesültek, hogy Leopard harckocsik tartanak Csasziv Jar irányából Bahmut központja fele. Kenneth Gregg napi tudósításában azt írja, hogy az öt harckocsi a Leopardok „korai modernizált” változatai közé tartozik, tehát nem a legújabb, 2A6, hanem feltehetően inkább a 2A4-es verziószámű példányok közül kerültek ki.

Gregg úgy spekulál, hogy bevetésük oka talán a front egy szakaszán folyó harcok alakulása lehet, azaz az ukrán hadvezetés vagy egy fenyegető orosz támadást akar visszaverni vagy éppenséggel úgy látja, egy ilyen extra tűzerőt bevető ellentámadással jelentős eredményeket érhet el.

Mindenesetre ha sor kerül a Leopardok első – vagy nyilvánosságra kerülő első – éles bevetésére, az jóval túlmutat öt darab harckocsi bevetésének jelentőségén. Az Ukrajnának küldött első nyugati nehéz harckocsik körül hosszú huzavona alakult ki a NATO-tagállamok között, Oroszország pedig újabb veszélyes eszkalációs lépésnek minősítette ezek átadását.

A körülmények nem igazán kedveznek Bahmutnál nehéz harckocsik bevetésére, a terep tagoltsága, valamint a tavaszi olvadás következtében mindent elborító sártenger miatt sem. Úgy tűnik az ukránok mégis hajlandók kockáztatni Leopardokat, ezzel viszont potenciálisan nagyon gazdaggá is tehetnek néhány orosz katonát. A Forbes néhány nappal ezelőtti híre szerint egy orosz cég ötmillió, egy orosz oldalon harcoló nemzetközi önkéntes egység pedig 12 millió rubeles, azaz bő 55 millió forintos jutalmat ajánlott fel azoknak, akik működőképes állapotban zsákmányolnak egy Leopard 2-es, vagy egy Abrams M1-es harckocsit. A kezdeményezést Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is üdvözölte:

„Ami ezeket a tankokat illeti, már megmondtuk, hogy égni fognak. Ilyen ösztönző erőkkel azt hiszem, még több lelkes próbálkozót lesz erre”

Hirdetés

– mondta. De azoknak az orosz katonáknak sem kell csüggedniük, akik inkább nem mennének egy működőképes Leopard közelébe, ugyanis olyan hírek is napvilágot láttak, hogy egy kilőtt Leopard, Abrams vagy Challenger tankért az orosz védelmi minisztérium is félmillió rubeles, azaz nagyjából 2,3 millió forintos „vérdíjat” fizetne.

privátbankár

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!