Itthon

Lerántjuk a leplet az ellenzék hazugságairól!

Hirdetés

A haza védelmében nincsenek pártszínek. Ezt többször elmondtuk. Sajnos az ellenzék mégsem az összefogást, hanem a széthúzást és a rémhírterjesztést választotta. Hazugságaikról azonban lerántjuk a leplet – közölte Hollik István egy, a Facebookon megjelent videóban.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos rémhírterjesztés abbahagyására és összefogásra szólította fel az ellenzéket Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken. A kormánypárti politikus a közösségi oldalán közzétett videóban cáfolta a tesztelésre, a halálozási mutatókra és a Pesti úti idősotthon ügyére vonatkozó ellenzéki állításokat.

Hollik István a Facebookon elérhető videóban azt mondta: egyetért azokkal, akik szerint most nem a politikai viták ideje van itt, és csak úgy győzhetjük le a járványt, ha összefogunk.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint azonban az elmúlt napok azt bizonyították, hogy sajnálatosan az ellenzék nem így döntött: „ők folytatják a politikai támadásokat, mintha mi se történt volna”. „Lelkük rajta, ők tudják mit csinálnak. De ha már kritizálnak, akkor legalább vegyék figyelembe a valóságot” – jegyezte meg Hollik István, aki szerint az elmúlt napok azt is bizonyították, hogy ez nem sikerült az ellenzéknek.

Értékelése szerint három kérdésben – a tesztelés, a halálozási mutatók és a Pesti úti idősotthon ügyében – is kiderült, hogy az ellenzéki állításoknak „köze sincs a valósághoz”.

Hirdetés

A videóban a DK-s Vadai Ágnes parlamenti felszólalását idézve Hollik István arról beszélt: több ellenzéki képviselő folyamatosan kevesli a tesztek számát Magyarországon. Ezzel szemben a valóság az, hogy az Egészségügyi Világszervezet irányelvei szerint az a megfelelő szintű tesztelési mód, ha egy fertőzött környezetében legalább tíz negatív eredmény felmutatnak, Magyarországon ugyanakkor ez a szám harminc, tehát háromszorosa az elvárásnak – ismertette.

Hollik István úgy folytatta: a második ellenzéki állítást – amely szerint Magyarországon a legmagasabb a halálozási ráta a világon – a párbeszédes Szabó Tímea fogalmazta meg ezen a héten a Parlamentben, miután a határon túli magyaroknak nyújtott kormányzati segítségnyújtást támadta meg.

A Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentette: Szabó Tímea nem mond igazat, hiszen a statisztikákon egyértelműen látszik, hogy Magyarország jóval az EU-s átlag alatt van ebben a mutatóban, és a máskor példaképnek tekintett nyugati államok, mint például Belgium, Franciaország vagy Svédország halálozási mutatója többszöröse a magyarénak.

Hollik István a Pesti úti idősotthonnal kapcsolatban azt emelte ki, hogy Karácsony Gergely ebben az ügyben folyamatosan eltolja magától a felelősséget, és a kormányt vádolja hazugsággal. A főpolgármester állítása szerint végig volt és most is van orvos az intézményben, ezzel szemben a valóság az, hogy a budapesti kormányhivatal az elmúlt két napon háromszor tartott szúrópróbaszerű ellenőrzést az idősotthonban, és egyszer sem volt jelen orvos az intézményben – mondta.

„Többször elmondtuk már az ellenzéknek, de reméljük, hogy egyszer csak meghallják: hagyják abba a rémhírterjesztést, és fogjunk össze, a haza védelmében ugyanis nincsenek pártszínek!” – szólított fel videója végén Hollik István, aki az ellenzéki állításokra utalva megjegyezte: ez csak három példa volt a sokból.

Hirdetés

Forrás: demokrata

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!