Európa

Letartóztattak egy ukrán parlamenti képviselőt

Hirdetés

Előzetes letartóztatásba helyezték kedden Olekszandr Dubinszkij ukrán parlamenti képviselőt azzal a gyanúval, hogy Oroszországnak kémkedett – közölte kedden az ukrán állami nyomozó iroda.

A hírt azután jelentették be, hogy a Szuszpilne nevű közszolgálati tévécsatorna hírportálja hétfő este azt írta: hazaárulás gyanúja miatt és az államtitok védelmében zárt ajtók mögött hallgatták ki a képviselőt, majd kedd éjszaka rendelték el az őrizetbe vételét.

A nyomozó hatóság közleménye szerint azzal gyanúsítják, hogy olyan bűnözői csoport tagjaként tevékenykedett, amely az orosz titkosszolgálat megrendelésére 2019 óta próbálta lejáratni Ukrajnát a nemzetközi politikai színtéren. Kiemelték: Oroszország legalább 10 millió dollárt (3,52 milliárd forint) költött arra, hogy a csoport tevékenysége révén próbálkozzon az ukrán-amerikai kapcsolatok rombolásával, illetve késleltetni próbálja Ukrajna felvételét az Európai Unióba és a NATO-ba.

A vád szerint a korábban újságíróként dolgozó és korrupcióval megvádolt Dubinszkij szerepe az volt a folyamatban, hogy médiakampány szervezésével segítse elő az említett célokat.

Dubinszkij a Telegram közösségi oldalon megjelent keddi üzenetében megerősítette, hogy legalább két hónapot kell őrizetben töltenie, mint mondta, „az ukrán vezetéssel szemben megfogalmazott kritikája miatt”.

Hirdetés

A nyomozó hatóság közleménye szerint azzal gyanúsítják, hogy olyan bűnözői csoport tagjaként tevékenykedett, amely az orosz titkosszolgálat megrendelésére 2019 óta próbálta lejáratni Ukrajnát a nemzetközi politikai színtéren. Kiemelték: Oroszország legalább 10 millió dollárt (3,52 milliárd forint) költött arra, hogy a csoport tevékenysége révén próbálkozzon az ukrán-amerikai kapcsolatok rombolásával, illetve késleltetni próbálja Ukrajna felvételét az Európai Unióba és a NATO-ba.

A 42 éves Olekszandr Dubinszkij 2019-ben a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló párt, a Nép Szolgája listáján került be az ukrán parlamentbe. Három évvel később azonban kizárták a képviselőcsoportból arra hivatkozva, hogy Washington szerint egy olyan orosz befolyás alatt álló csoport tagja volt, amely Joe Biden elnökválasztási kampányának a hiteltelenítésén dolgozott.

Forrás: Magyar Nemzet

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!