Itthon

Levelet kapott Jean-Claude Junckertől Ujhelyi István

Hirdetés

Levelet kapott Jean-Claude Junckertől Ujhelyi István.

Az Index szerint a levélben az Európai Bizottság elnöke azt magyarázza meg az MSZP-s európai parlamenti képviselőnek, hogy miért titulálta tavaly ünnepnek Erdély és Románia egyesülését.

Juncker a többek közt ezt írja:

„Az Európai Unió a béke és az egység projektje. (…) Az uniót (…) egy erős értékeken, szabadságon, demokrácián, az emberi jogokon és a jog uralmán alapuló közösségként hozták létre, ahol európaiak harmóniában élnek. (…) Ebben a szellemben, kivétel nélkül mindegyik tagállam nemzeti ünnepének a megtartása egy valódi európai ünnep, és az is kell, hogy legyen.”

Ujhelyi Juncker válaszával korántsem volt elégedett:

Hirdetés

„Úgy látszik, hogy Juncker elnök nem hogy nem olvasta, de ki sem nyitotta a neki küldött történelemkönyvet. Ez mindenképpen sajátos és tanulságos az Európai Bizottság jobboldali elnökétől.”

Szerinte épp itt az ideje, hogy az uniós intézményeket ne a Kereszténydemokrata Néppárt (Juncker is ennek a tagja – a szerk.), hanem a szociáldemokraták irányítsák.

A magyar politikus egyébként Molnár Miklós Magyarország rövid története című, angol nyelvű könyvét küldte el az Európai Bizottság elnökének.

Mint ismeretes: Juncker tavaly októberben Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésének Európa jövőjéről folytatott vitáján tette nagy visszhangot kiváltó kijelentését.

„Minden, ami román, egyben európai is, ezért december elsején Európa közösen ünnepli meg a Romániának és Európának is fontos pillanatot” – mondta Erdély és Románia egyesülésének centenáriumáról.

Hirdetés

https://maivilag.com/2019/01/juncker-is-megszolalt-a-bukott-brexitrol/

Forrás: Privát bankár

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!