Európa

Lipcsében komoly összecsapások voltak szilveszterkor

Hirdetés

Lipcse Connewitz negyedében szilveszter éjjelén az ünneplő tömegből valakik egy pirotechnikai eszközökkel megpakolt, majd lángra lobbantott bevásárlókocsit a rendőrök közé löktek. Egy 38 éves rendőr súlyosan megsérült, életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. A súlyosan sérült rendőr közelében még hárman sérültek meg könnyebben a hatóság emberei közül.

A támadást az ünneplő tömegből kiváló szélsőbaloldaliak csoportja követte el – írja a Junge Freiheit.

Az LKA szélsőbaloldali erőszakra szakosodott nyomozócsoportja, a „Soko LinX” gyilkossági kísérlet miatt nyomoz. Szilveszterkor kilenc embert vettek őrizetbe, közülük hármat már szabadon engedtek. A támadás helyszínét azóta is lezárva tarják a hatóságok.

A támadást a CDU szászországi vezetője és a rendőrség szóvivője is elítélte, a szélsőbaloldali Die Linke (Baloldal) viszont a rendőrök ellen fakadt ki: Jule Nagel szerint Lipcsében a rendőrök provokálták az ünneplő tömeget, ezért támadtak rájuk. A párt egy másik politikusa szerint borzalmas példát mutatott a rendőrség azzal, hogy szilveszterkor az utcán ünneplő embereket vegzálták.

Németországban Lipcse mellett főleg Berlinben telt eseménydúsan a szilveszter: felgyújtottak egy autót, gázpisztollyal lövöldöztek, sőt, a migránsok által lakott és a szélsőbaloldaliak által imádott Neuköllnben többen kövekkel dobáltak meg egy tűzoltóautót.

Hirdetés

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!