Európa

Listát készített a Politico: ezek az országok léptek hátrébb Ukrajna mellől

Hirdetés

Pedig korábban hangos támogatói voltak a megszállás alatt álló országnak – írja a Mandiner.

Lengyelország, Észtország, Szlovákia és más közép- és kelet-európai országok kormányai az orosz invázió első napja óta Kijev leghűségesebb szövetségesei közé tartoznak. Fegyvereket küldtek, menekülteket fogadtak be és nyomást helyeztek a nyugat-európai országokra, hogy keményebben lépjenek fel Moszkvával szemben – idézi fel pénteki cikkében a Politico, azonban hozzáteszi: több fontos szövetséges ország, mint Lengyelország vagy Szlovákia választások előtt állnak, amely könnyedén megváltoztathatja a politikájukat.

 

Lengyelország

A Politico szerzője szerint a legszembetűnőbb példa erre Lengyelország, amelynek miniszterelnöke, Mateusz Morawiecki szerdán bejelentette, hogy leállítja az új fegyverek szállítását Ukrajnának. A lap újságírója által megkérdezett szakértő szerint az ukránok megértik, hogy a lengyel kormány választás előtt áll, azonban a Politiconak nyilatkozó nyugati diplomata szerint

Hirdetés

A VARSÓ ÉS KIJEV KÖZÖTTI GABONAVITA MÉLYEBB AGGÁLYOKRÓL ÁRULKODIK UKRAJNA UNIÓS CSATLAKOZÁSÁVAL KAPCSOLATBAN.

Észtország

További fejfájásra adhat okot az ukránok számára, hogy nemcsak a lengyelek támogatása ingadozik, hanem a balti államokban is lanyhulhat a megszállás alatt álló ország támogatása kapcsán. Mint a Politico felidézi: Ukrajna másik leghangosabb támogatója Észtország liberális miniszterelnöke, Kaja Kallas volt, akire úgy tekintettek, mint az újonnan felbátorodott Kelet-Európa jelképére, aki majd az ukrán válságot meglovagolva nagyobb hatalmi pozíciókba kerülhet Brüsszelben – írja a lap.

Kallas hitelességét azonban megingatta a férjével kapcsolatos botrány, akiről kiderült: részesedése van egy olyan vállalatban, amely a 2022. februári invázió után is folytatta üzleti tevékenységét Oroszországban, miközben a felesége a Moszkvával folytatott kereskedelem megszüntetését szorgalmazta. És bár Észtország továbbra is Ukrajna mellett áll, mint a lap megjegyzi: Kallas sokkal kevésbé volt az ukrán ügy hangos támogatója, mióta augusztus végén kitört a botrány.

Szlovákia

Hirdetés

Az utolsó ingadozóként Szlovákiát azonosítja a Politico szerzője. A közép-európai ország Ukrajna legnagyobb európai támogatói közé tartozott, de a szeptember 30-i választások egyik napról a másikra „Ukrajna-szkeptikussá” tehetik.

“HA VAN EGY OLYAN TÁRSADALOM, AHOL CSAK 40 SZÁZALÉK TÁMOGATJA AZ UKRAJNÁNAK TÖRTÉNŐ FEGYVERSZÁLLÍTÁST, ÉS A KORMÁNYA SZINTE A BALTI ÁLLAMOK SZINTJÉN KÍNÁL TÁMOGATÁST, AZ VISSZAHATÁST VÁLT KI”

– nyilatkozta a Politico-nak Milan Nič, a Német Külkapcsolati Tanács munkatársa. Robert Fico volt miniszterelnök ellenzi az orosz magánszemélyek elleni szankciókat és a további fegyverszállításokat Kijevbe. Hamarosan újra ő lehet Szlovákia miniszterelnöke, amely minden bizonnyal jelentős változást jelentene a szlovák külpolitika számára. Egyes elemzők lebecsülik Lengyelország és Szlovákia szerepének a jelentőségét mondván: már úgyis elfogytak a fegyverek a raktáraikból.

Forrás:

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!