Európa

Londonban és Frankfurtban a vírus-diktatúra ellen tüntettek

Hirdetés

A megmozdulást ismét a Qerdenken 711 nevű stuttgarti mozgalom kezdeményezte. A magyarul legtöbbször „Máshogy gondolkodóknak” hívott csoport már több megmozdulást szervezett a pandémia kitörése óta szerte Németországban.

Az összes korlátozó intézkedés feloldását követelik.

Lengyelországban maximum 4 ember lehet egyszerre egy helyen, ezért a lengyel tüntetők többsége átment Németországba, hogy együtt tiltakozzon a németekkel.

Általában nem viseltek maszkot és nem tartották be a biztonságos távolságot. A szervezők szerint összesen 1500-an vehettek részt a megmozduláson.

Hirdetés

Volt egy kisebb ellentüntetés is. Körülbelül 150 ember békésen tüntetett a vírustagadók ellen a kordonok mögött.

Londonban több mint 150 tüntetőt vett őrizetbe a rendőrség a szombati megmozduláson – írta twitter oldalán a rendőrség.

Az oltás és a lezárások ellen tiltakozók itt is több százan voltak, miközben a jelenlegi korlátozások értelmében tilos minden gyülekezés a szigetországban.

A demonstrálók több helyen összecsaptak a rendőrökkel. Üvegeket és füstbombákat dobáltak.

Nagy-Britanniában már több mint 58 ezren haltak meg a vírus következtében, ami a legmagasabb szám Európában.

Hirdetés

Forrás: euronews

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!