Európa

Lukasenka a Baltikumra engedi a szörnyet

Hirdetés

Nagy nap ez a belarusz energetikának: bekapcsolták az ország első atomerőművét. A Csernobilra és az osztroveci építkezésről az elmúlt években kitudódott kockázatokra emlékezők azonban nem osztják a fehérorosz elnök lelkesedését.

Noha korábban 2020 elejére ígérték az osztroveci atomerőmű indítását, Fehéroroszország azonban csak most jutott el odáig, hogy mindezt megtegye. A működése megkezdését bejelentő belarusz nukleáris áramtermelőről az Euronews közölt hírt – e szerint az ország villamos energia-szükségletének harmadát biztosítani hivatott erőműtől azt is várja a kormány, hogy Belarusz így kisebb energiaimportra szorul majd, és kevésbé függ majd más államoktól. Az elnök, Aljakszandr Lukasenka az indításra szervezett ünnepségen azt közölte, hogy az új erőmű „áttörés a jövőbe”.

Az azonban, hogy milyen lesz e, becslések szerint eddig 10 milliárd eurónál is többe kerülő belarusz jövő, egyelőre nem teljesen világos. Az osztroveci beruházás ellen az Európai Unió is régóta tiltakozik – elsősorban az erőmű építésével kapcsolatban kiderült biztonsági aggályokra és kockázatokra hivatkozva.

Az erőmű bekapcsolást követően – ahogyan azt a Roszatom korábban közölte – az üzembe helyezés maga szakaszosan megy majd végbe. Az áramtermelő reaktoregységek termelőkapacitását mostantól fokozatos növelik; első lépésben 1 százalékról 50-re, és a folyamatos teszteléseket követően, hibamentes esetben 40 százalékos szint felett kapcsolhatják majd rá az erőművet hálózatra. Ez a folyamat a tervek szerint decemberre fog befejeződni.

A környező országok – főként a Baltikum – két hónapja már hivatalosan is jelezték, hogy az osztroveci atomerőmű bekapcsolása esetén nem vesznek át áramot Fehéroroszországtól. Az „áramembargót” az észt gazdasági minisztérium jelentette be, világossá téve, hogy Litvánia, Lettország és Észtország egyezséget kötött ebben az ügyben. Amennyiben ez valóban megtörténik, Belarusz az áramexportjának akár a felét is bukja.

Hirdetés

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!