Európa

Lukasenka: Ukrajna hamarosan megszűnhet létezni

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök egy vasárnapi interjúban azt mondta, Ukrajna megszűnhet létezni, amennyiben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem kezd tárgyalásokba Oroszországgal – írja a The Kyiv Independent.

Pavel Zarubin újságírónak adott interjúban Lukasenka úgy fogalmazott, hogy korábban az európai vezetőket hibáztatta a megállapodás hiányáért, de most úgy véli, a probléma nem az Egyesült Államokban, nem is Oroszországban, hanem Volodimir Zelenszkijben rejlik.

Hozzátette, hogy erős nyomást kellene gyakorolni az ukrán elnökre a „megfelelő” döntések kikényszerítése érdekében.

Sürgősen cselekedni kell. Oroszország előrenyomul a frontvonalakon, és ezt felelősségteljesen állítom, mert minden nap figyelemmel kísérem, és ez Ukrajna mint állam eltűnéséhez vezethet– fogalmazott Lukasenka.

A belarusz elnök szerint a helyzet nagyon komoly, és azonnali párbeszédre van szükség a további eszkaláció megakadályozásához.

Szeretném, ha Ukrajna elnöke meghallgatná javaslataimat, és megértené, hogy senki sem hoz boldogságot Ukrajnának a szláv államokon kívül– tette hozzá Lukasenka.

A fehérorosz államfő Donald Trump amerikai elnököt az interjúban „barátunknak” nevezte, és azt mondta róla, van egy bizonyos taktikája, amivel a legégetőbb kérdéseket kezeli. Ezért néha nyomást gyakorol az illetékes hatóságokra és személyekre, néha keményebben fellép, majd kissé enged és visszavonul.

Az Egyesült Államok az utóbbi időben igyekszik közeledni Belaruszhoz, ami egy taktika lehet arra, hogy Oroszország legszorosabb szövetségesét kissé eltávolítsa Moszkvától.

Portfólio

loading...
no_div: false });
error: Content is protected !!