Világ

Balul sült el az új amerikai hadihajó vízre bocsátása

Hirdetés

Az amerikai haditengerészet új hajója a felvételek alapján összeütközött egy vontatóhajóval, épp akkor, amikor vízre bocsátották a Newsweek jelentése szerint.

Az amerikai haditengerészet pénteken számolt be arról, hogy „megkereszteli” és vízre bocsátja a legújabb, Freedom-osztályú LCS-t (Littoral Combat Ship), mely a U.S.S. Cleveland LCS 31 nevet kapta.

A hajót helyi idő szerint szombaton délelőtt 10 órakor bocsátották vízre a Fincantieri Marinette Marine hajógyárban, Wisconsinban. A haditengerészet közlése szerint ez az utolsó hajó, melyet ily módon bocsátanak vízre a wisconsini hajógyárból.

Mark Grove, egy tengerészeti főiskola vezető oktatója a Newsweek megkeresésére elárulta, nem tudja megerősíteni a felvételek alapján, hogy az új hajó valóban nekiment volna a vontatóhajónak, ám azt jelezte, hogy úgy tűnik, „nagyon közel voltak egymáshoz” és „talán egy kicsit túl közel is”.

Grove megosztotta, ezeket a hajókat úgy tervezték, hogy viszonylag kicsik és olcsók legyenek, és egy kis létszámú legénység működtesse a rendkívüli manőverekre képes hajót. Szakértők véleménye azonban megoszlik annak kapcsán, hogy mennyire hasznosak ezek a hajók, mivel sokan „megbízhatósági problémákat” emlegetnek, mondván, a múltban az ilyen járművek nem voltak „hatalmas sikertörténetek”.

Hirdetés

 

Magyar Hírlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!