Itthon

Ma tárgyal Von der Leyen és Orbán Viktor – ezek lehetnek a témák

Hirdetés

Az Európai Bizottság következő elnöke az elsők között találkozik a visegrádi országok vezetőivel. A lengyel és a cseh kormányfővel már tárgyalt a napokban, ma Orbán Viktor miniszterelnökkel tart négyszemközti megbeszélést Brüsszelben. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság következő elnöke hétfőn Andrej Babis cseh miniszterelnökkel tárgyalt Brüsszelben, szerdán Madridba utazott, hogy Pedro Sánchez ügyvezető kormányfővel találkozzon, csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja. Pénteken Róma következik, ahol Giuseppe Conte olasz kormányfővel is találkozik.

Közép-Európa szempontjából biztató, hogy Von der Leyen az első tagállamok között egyeztet a visegrádi országok vezetőivel – írja a Magyar Nemzet.

A múlt heti, varsói látogatáskor a leendő elnök maga is hangsúlyozta: „nagyon fontos” volt számára, hogy Berlin és Párizs után Varsóba utazzon. Hasonlóan optimista felvezetést kapott Andrej Babis cseh kormányfő hétfői brüsszeli látogatása. Babis elmondása szerint csak az elmúlt héten kétszer beszélt telefonon a német politikussal, majd pedig – Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnökhöz hasonlóan – a migrációról és a következő többéves uniós költségvetésről is tárgyalt Von der Leyennel.

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a csütörtöki találkozóról elmondta: ma sem tudnának jobb döntést hozni, mint azt, hogy Trócsányi Lászlót jelölik az Európai Bizottságba. A kormányfő Ursula von der Leyennel való találkozójáról azt is közölte: bármiről szó lehet, hiszen négyszemközti megbeszélés lesz, de tiszteletben tartják, hogy az elnök hatásköre az unió kormányának, az Európai Bizottság összeállítása – írja az MTI.

Trócsányi László a Fidesz-KDNP lista vezetője volt, amely lista egy máltai után a második legjobb eredményt érte el az unióban, vagyis a biztosjelölt mögött valós társadalmi támogatás áll – jelentette ki Gulyás Gergely.

Hirdetés

A 7-es cikkellyel kapcsolatos eljárásról azt mondta: minden kérdésre szívesen válaszol a kormány, de itt „politikai boszorkányüldözésről van szó, aminek semmilyen alapja sincs”. Arra a kérdésre, Frans Timmermans felelhetne-e alelnökként a bizottságban a jogállamiságért, vagy a magyar kormány szívesebben látna-e egy térségbeli jelöltet, kijelentette: a kabinet tiszteletben tartja a bizottsági elnök döntéseit, a cél, hogy Európának olyan kormánya legyen, amely Európa érdekében irányítja a bizottságot. Az elmúlt öt évben számos pozícióban ezzel épp ellentétesen léptek fel, és szerinte „Timmermans minden szempontból ebbe a körbe tartozik”.

Gulyás Gergely kiemelte: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke enyhítheti az unió megosztottságát. A megválasztott elnök alkalmas arra, hogy jól vezesse a bizottságot, konszenzust teremtsen a tagállamok között, hogy jól meghatározza az unió közös értékeit és enyhítse a közösség megosztottságát. A  magyar kormány továbbra is bizalommal van a megválasztott bizottsági elnök iránt – hangsúlyozta.Kijelentette továbbá azt is: a távozó bizottság láthatóan az eddigi politikája bebetonozására törekszik a hátralévő néhány hónapjában, ez látszik abból is, hogy megtámadta azokat a magyar törvényeket, amelyek a migráció ellen hatnak – írta az MTI.

A 28-ból eddig 15 tagország jelölt biztosokat az Európai Bizottságba, köztük csak 5 nő van. Ugyanakkor Ursula von der Leyen megválasztásakor világossá tette: nemi kiegyensúlyozottságot vár el a testületben. Azt mondta, ha a tagállamok nem javasolnak elegendő női jelöltet, nem fog habozni új jelölteket kérni.

A magyar kormány a korábbi igazságügy-minisztert jelöli az Európai Bizottságba, amit Orbán Viktor már tavaly év végén bejelentett, ugyanis Trócsányi László ezért lett a Fidesz – KDNP európai parlamenti listájának vezetője.

A legbefolyásosabb posztokért megindult már a helyezkedés.

Trócsányi László a Magyar Hírlapnak adott interjújában arról beszélt, szívesen foglalkozna uniós bővítéssel, szomszédság- vagy fejlesztéspolitikával. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában osztotta meg erről gondolatait. „Trócsányi László adottságai szerteágazóak, különösen az igazságügy, az alkotmányosság és a jogállamiság területén vannak tapasztalatai – bízunk benne, hogy ennek megfelelő bizottsági posztot sikerül találni”.

Hirdetés

Forrás: infostart

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!