Európa

Macron leszállt a fellegekből – de hülyeséget csinált

Hirdetés

Macron elnöknek tennie kellett valamit, miután a leváltását követelő sárga mellényesekkel még most is szimpatizál az ország lakosainak 60 százaléka. 

Most tehát leszállt a fellegekből Franciaország első embere, és nyílt levelet írt, azzal a nem titkolt céllal, hogy a hetente ismétlődő tüntetések helyett inkább beszélgessenek arról, mit is szeretnének.

„Az a célom, hogy önökkel együtt a haragot megoldásokká alakítsuk” – írta.

A levél és az azt követő három hónapos vita azonban „se nem népszavazás, se nem választás” – szögezte le rögtön a levél elején, jelezve, hogy mi az, amire ne is gondoljanak a honfitársai.

A 34 kérdés között eldöntendő és nyitott kérdések egyaránt szerepelnek. Az első kérdéssor arra keresi a választ, hogy a franciák szerint mely adókat kellene csökkenteni, és vannak-e olyan közszolgáltatások, melyeket a franciák szerint meg kellene szüntetni, mert többe kerülnek, mint amennyire hasznosak.

Hirdetés

A második témához aligha lesznek értelmes hozzászólások, mert ilyen kérdések szerepelnek közte, mint: „Hogyan szerveződjön az állam?”, vagy „Meg kell-e vizsgálnunk az állami adminisztráció működését és hogyan?”

Az ökológiával kapcsolatos kérdések sem sokkal egyszerűbbek egy átlagpolgár számára. Ráadásul rögtön itt egy beugrató kérdés: „Hogyan finanszírozzuk az “ökológiai átmenetet” adókkal, s milyen adók lennének a leghatékonyabbak?”

„Milyen megoldásokat javasolnak például a régi kazán vagy a régi autó cseréjére?”, „Milyen megoldások lennének a lakhatásra, a fűtésre és a takarmányozásra?”

A negyedik részben Macron politikailag korrekt módon elismeri, hogy „nagyobb erőt kell adnunk a demokráciának”, majd a konkrétabb kérdések között ilyenek vannak: „Kötelezővé kell-e tenni a szavazást?”,  „Szükséges-e csökkenteni a parlamenti képviselők vagy más választott csoportok számát, és ha igen, akkor mennyivel?”, „Növelnünk kell-e a népszavazások számát és kik kezdeményezhetnének népszavazást?”

A migrációról is beszélgetne az elnök a népével. Igaz, a saját maga által felállított keretekhez szigorúan ragaszkodik. Tehát:

Hirdetés

Hogyan lehetne javítani a migránsok beilleszkedését? Miután már teljesítettük a migrációval kapcsolatos kötelezettségeinket /…/ szeretnék-e, hogy a francia parlament éves célokat tűzzön ki?

Igaz, az „éves célok” helyett használhatta volna a „kvóták” kifejezést is…

A levél első kritizálói közé tartozikJordan Bardella, a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülésnek az idei EP választásokra kijelölt listavezetője, aki a BFMtv-ben kijelentette hogy ez a levél egyrészt nagyon hosszú, másrészt a franciákat egymás ellen hangolja és az egész vita csak arról szól, hogy Macron időt nyerjen az EP választásokig.

https://maivilag.com/2019/01/oriasi-pofont-kapott-marine-le-pen/

Hirdetés
Hirdetés

Forrás: Ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!